A The Pope’s Exorcist bejegyzésében írtam, hogy mennyire félrevezető tud lenni horrorokban, ha egy nagynevű sztár szerepel a stáblistán. Nos, ez már nem feltétlenül igaz a drámákra vagy a thrillerekre, viszont az Inside-nál mégis kapufára futott a Willem Dafoe-val való erősítés.

A történet: egy műtolvaj a legújabb zsákmányolása közepette csapdába fut bele, aminek következtében egy New York-i appartmanban találja magát bezárva.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Ez már megint egy olyan művészi indíttatású alkotás lett, amit egyesek nagyon fognak értékelni, míg mások elsüppednek az unalom mocsarában, hogy a film utolsó képkockáinak lepergését követően fellélegezhessenek. Ha addig nem kapcsolják ki a filmet egyáltalán.

Az Inside sok mindent akar mondani a művészetről, méghozzá még a művészekhez képest is igen elvont módon. Willem Dafoe tökéletes casting volt, de ettől még nem mentették meg a monológjai a filmet számomra. Az üzenetet szebben fogalmazta meg, mint nemrégiben az Enys Men tette, de az összképet, az összélményt így is egy idegőrlő unalom keretezi, amit a nyitánytól eltekintve semmilyen feszültségteli jelenet nem tesz elviselhetőbbé. Dafoe ide vagy oda, de ez bizony a felejtés süllyesztőjében fog kikötni.

Horror Box Office értékelés: 44%
IMDB értékelés: 5.5