A tavalyi év legkellemetlenebb filmjének címére is pályázhatna a Swallowed: a felütés, a cselekmény katalizátora, és egy végtelenül creepy antagonista asszisztál ahhoz, hogy nyugtalanul fészkelődjünk a székünkben – ha egyáltalán kibírjuk a végéig.
A történet: egy homoszexuális pornó színész és barátja utolsó közös estéjükön elvállalnak egy drogcsempész melót, ami életük legnagyobb hibájának bizonyul.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Bár a homoszexualitás megítélésében 2023-ra rengeteg előrelépés történt, azt kár lenne tagadni, hogy a konvencionális értéket vallók körében a stigmatizáció enyhült volna az irányukban. Carter Smith rendező erre a lappangó, ösztönös utálatra vagy legalábbis antipátiára építkezik, amikor egy homoszexuális karaktert tesz meg főszereplőnek, hogy aztán tovább mélyítse ezt az árkot azzal, hogy a szóban forgó szereplő még pornózik is. Nem elég, hogy más, de még pornózik is!
Ha nem lenne egyértelmű, Smith a polgárpukkasztás 10 alapvető tétele mentén vezeti végig a cselekményét, és nagyon erős nyitány után sem vesz visszább. Bekúszik a drogcsempész szál, aminek következtében a két barátnak le kell nyelnie zacskókat, melyek tartalmazzák a cuccot. Viszont ez az ártatlannak tűnő cselekedet nem várt következményekkel jár, ami szó szerint gyomorforgató lehet egyeseknek.
A fentiek ellenére mégis a film utolsó harmada lesz a megbotránkoztatás csúcspontja. A drogbáró megjelenése eleinte hatalomból fakadó félelmet ébreszt bennünk, hogy aztán egy még elkorcsosultabb figura bontakozzon ki előttünk a macska-egér játék során.
A helyzet az, hogy ha a Swallowed heteroszexuális kapcsolatokon keresztül mutatta volna be a cselekményét, még akkor is egy megbotránkoztató alkotás lett volna, de így főleg az lett. Főszereplőnk még akkor is hátrányból indulhat szimpátiában, ha alapvetően elfogadó a néző a homoszexualitással kapcsolatban, hiszen a pornózás szintén egy olyan dolog, amit sokan negatív kontextussal társítanak. Ennek ellenére az, amin keresztül megy főszereplőnk, egy olyan tortúra, amit empatikus ember nem kívánna az ellenségének sem.
Bevallom, megtekintés után még nem voltam elragadtatva a Swallowedtól, de így napok múlásával egyáltalán nem bántam meg a megtekintését. Egészen másfajta borzongást, undorodást váltott ki bennem, mint amit megszoktam a zsánertől, és már eme újító szándék miatt is megérdemel egy felülpontozást. Nem lesz így sem világmegváltó produktum, de érdekes önismereti útra orientálhatja a nézőt, legalábbis az elfogadás témáján belül. A tematika és a felsorakoztatott polgárpukkasztó húzások ellenére imdb-n sem szállták meg a filmet a lehúzó trollok, ami szintén figyelemreméltó eredmény.
Horror Box Office értékelés: 58%
IMDB értékelés: 5.4
[…] Box Office Verdikt: Túl a komfortzónánEz is egy nehezebb film, de teljesen más miatt, mint a Swallowed volt. A Beyond the Neon abszolút de életszerű: egy létező és virágzó jelenséget jár […]
KedvelésKedvelés
[…] Carter Smith neve már egyszer felbukkant az adatbázisban. Méghozzá nem is olyan régről: a Swallowedon keresztül egyszer már bizonyította, hogy nem fél fontos témákat körbejárni a filmjeiben, […]
KedvelésKedvelés