I Am Not A Serial Killer / Nem Vagyok Sorozatgyilkos (2016)

A Dexter utáni Dexter – leginkább így lehetne röviden jellemezni ezt a filmet, mely a nagy sorozatgyilkosos kontent éra hajnalán készült, és megannyi olyan referenciával operál, melyet manapság már mindenki tud, vagy melyet éppenséggel sikeresen megcáfoltak mostanra. Ezzel együtt pedig üdvözlök mindenkit az új háttérrel, illetve Facebookon a szintén megújult avatárral és borítóképpel – örök hála és köszönet a Midjourney-nek értük!

A történet: egy sorozatgyilkos hajlamokkal küszködő fiatal tini a városát rettegésben tartó gyilkosságok után kezd el nyomozni.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Christopher Lloyd miatt mindenképp érdemes ennek a filmnek egy esélyt adni, hiszen ő azért mégis csak a húzóneve ennek a projektnek. És nem is akármilyet alakít benne! Viszont egyértelműen Max Records főszereplő tini karaktere a szíve ennek az alkotásnak, aki a Dexterhez szokott nézőknek is tud újat mutatni az útját keresgélő, saját szabályait felállító sorozatgyilkosnak. Érdekes módon Recordsnak 2016 óta egészen mostanáig, 2023-ig nem is volt új filmje egyébként – remélhetőleg nem ez traumatizálta egy életre.

Mindenesetre az I Am Not A Serial Killer még a true crime és a sorozatgyilkosok életét feldolgozó minisorozatok előtt született, úgyhogy 2016-ban még újszerűnek hathatott. Ki gondolta volna, hogy hét évvel később már egyfajta celebekké növik ki magukat ezek a rettenetes emberek?! Records karaktere azonban még egy olyan korszakban próbálja megtalálni a helyét, amikor még egy kósza gondolat is főbenjáró bűnnek számított – ezzel együtt nincs is nála nagyobb szakértő a városban, miközben egy féktelen gyilkos sorra szedi áldozatait.

Drámai vonalon a legerősebb ez a film, hiszen görbe tükröt tart nekünk arról, hogy mi is a szeretet, és hol húzhatunk határt a szeretet gyakorlásában és fenntartásában. Rendelkezhet-e egy szörny értékes emberi tulajdonságokkal vagy lehet-e egy ember is egy megátalkodott szörnyeteg? Egyáltalán nem olyan egyszerű a kérdés, mint elsőre gondolnánk, és szerencsére az I Am Not A Serial Killer sem akar felszínes választ adni ebben a témában. Ráadásként egy váratlannak nem mondható, de mindenképp dicséretes fordulatot is érdemes kiemelni, mely ügyesen ellensúlyozza a 2010-es évek sorozatgyilkosos horrorjainak kliséit.

Horror Box Office értékelés: 63%
IMDB értékelés: 6.2

Hozzászólás