Míg sokaknak gyerekük van, akiken keresztül szembesülnek az idő rohanásával, nekem van egy blogom, ami rendre emlékeztet arra, hogy már megint eltelt 1-2 hét anélkül, hogy írtam volna. Csak én küszködök időmenedzsment problémákkal?! Mindenesetre folytatom, előbb egy múltidézéssel, aztán pedig néhány közelmúltbeli filmélmény véleményezésével.
A történet: egy nem hithű fiatal férfi elvállal egy virrasztást egy elhunyt ortodox zsidó mellett, ám az éjszaka egyáltalán nem úgy alakul, ahogy tervezte.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Már sokszor kifejtettem a blogomon is, hogy az elmúlt évtizedekben annyira elcsépeltté váltak a kereszténység misztikumaira épülő horrorok, hogy nem véletlenül kaptak erőre újabban a folklórt, illetve a zsidó, muszlim és egyéb vallások rejtélyeit feldolgozó alkotások. Mint azt már az Attachmentben is láthattuk, bár az Ószövetség ugyanaz náluk, mint a keresztényeknél, sokkal kiterjedtebb az az ingoványos talaj, ami megágyazhatna horroroknak.
A The Vigil is eme kiaknázatlan lehetőségekkel igyekszik élni. A japán kultúrából már kaptunk filmeket, melyek egy-egy negatívabb érzés manifesztációjának koncepciójával játszadoznak el (ld. Kairo vagy akár a Ju-on/Harag), és hát a zsidó vallású embereknek is van egy alig 100 éves traumája, amit sokan nem tudtak feldolgozni… nem véletlenül (bár a generációs traumákról a rabszolga múlttal bíró feketék, no meg az indián őslakosok is tudnának mesélni az USA-ban). A The Vigil frappáns módon eme trauma átörökítését dolgozza fel, körbejárva a kérdést, hogy egyáltalán ez lehetséges-e, és ha igen, akkor akár nem rokonok számára is át lehet-e adni.
Gyanítom, hogy sokak pusztán elfogyasztották ezt a horrorfilmet, de számomra érdekesnek bizonyult a fentebb kifejtett kísérlet. Egyes jeleneteknél jól működött a parafaktor, ám összességében inkább a trauma fel-, illetve fel nem dolgozása viszi előre a cselekményt – és bizony, ha megrázó élményekről van szó, kevés ember tudhatja magát érintetlennek a témában. Ergo, ha a konkrétan átélt traumát nem is lehet átaggatni, de a másik által átélt borzalmat igen is fel lehet erősíteni, ha éppenséggel ki akarunk szúrni a másikkal. Ezt pedig elég sok ember űzi mesteri fokon, akár tudatosan, akár tudattalanul, amely aspektus miatt a The Vigil sokkal megrázóbb történet lesz, mint amit a felszíne sejtet.
Horror Box Office értékelés: 61%
IMDB értékelés: 5.8
[…] végeredményt villantott. Másik jellemzője a zsidó centrikus horroroknak (igaz, eddig csak a The Vigilt, az Attachmentet, a Jeruzalemet, illetve a The Golemet sorolhatom ide a megtekintett […]
KedvelésKedvelés