The Owners (2020)

Ugyanabban az évben jelent meg a britek válasza a The Rentalra, úgyhogy rövid időn belül sikerült megnézni a két alkotást… ami ég és föld lett, nem a britek javára.

A történet: egy társaság könnyű pénz reményében tör be egy idős házaspárhoz, ami életük legrosszabb döntésének bizonyul.

Horror Box Office Verdikt: Messziről kerülendő
Meglepődtem, amikor az imdb-n vígjáték besorolást is kapott ez a film, mert emlékszem, hogy egyszer nem húzódott mosoly a számra, miközben ezt néztem. Viszont unalmat és kínos érzést annál többször átéltem. Míg a The Rentalnál kiemeltem, hogy mennyire előnyére vált az életszerűség, a The Owners inkább a fősodort erősítette, azaz minden mindennel összefügg ebben a filmben – de már annyira, hogy az kabaréba illő lesz.

És nem vitatom, hogy vannak valóban olyan idős emberek, akik simán képesek lennének egy nyikhaj 30 évest két vállra fektetni, de amikor ennek nincs semmi megalapozottsága, ne erőltessük már ezt. De ez csak egy a sok vérző seb közül. Teljesen életszerűtlenül viselkedő karakterek, akik emellé még idegesítőek is lesznek, úgyhogy a néző gyorsan azzal a dilemmával szembesülhet, hogy igazából nincs senki, akinek szurkolhatna ebben a filmben. Szerencsére csak 90 percről van szó, de a The Rental 80 perc alatt is sokkal lehengerlőbb élményt nyújtott.

Horror Box Office értékelés: 30%
IMDB értékelés: 4.9

The Owners (2020)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás