Újabb Shudder-alkotás, melyet követően még jobban fogom értékelni a következő igazán jó filmjüket.
A történet: egy fiatal lány felkutatja családi gyökereit Norvégiában, miután évekkel korábban egy Sátán szimbólumos lepedőbe csavarták őt kisbabaként, majd egy temetőben hagyták.
Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Ez akár jól is elsülhetett volna, ám annyira lassan hömpölyög előre a cselekmény, és annyira idegenként mozognak egymás között a színészek, hogy a valódiság látszatának esélye sincs létrejönni. Nélküle pedig nehezen jön a szimpátia is.
Pedig az elmúlt évekből nem ez az első sátánista szektás horror, mely kiforgatja a jól bejáratott toposzokat, ám ez a ritmustalanság kiöl minden izgalmat a filmből. A főszereplő pont annyira okos, hogy magától kiderítse, hogy honnan is származik, de annyira már nem, hogy átlásson a szitán a csavart illetően. Természetesen nincs rendesen megalapozva, hogy olykor miért leng ki az egyik oldalra a rátermettség, majd máskor miért találja magát a túloldalon a kisasszony.
Ha önmagában a lassú tempó nem lenne elég, még hosszú is: 106 perces, ami teljesen indokolatlan. Jobb vágással, meg kompetensebb karakterekkel akár a középmezőny felső rétegében is találhatta volna magát a Leave, de így végül alulról súrolja az egyszeri középszert. De ez is már jószívű értékelés a részemről.
Horror Box Office értékelés: 41%
IMDB értékelés: 4.8
[…] a manó? A Shudder az unalmas Leave, illetve a botrányosan kaotikus Spoonful of Sugar után végre összekapta magát, és az […]
KedvelésKedvelés