Super Dark Times (2017)

A Super Dark Timeshoz hasonló művek miatt érdemes mindenféle ismeretlen alkotásnak esélyt adni, hiszen bőven kárpótolnak a másik 2-3 gyengébb mű miatt – sőt, igazából azok mellett válnak igazán kiemelkedővé az olyan filmek, mint a Super Dark Times és társai.

A történet: egy tragikus balesetet követően két tinédzser srác baráti kapcsolata válaszút elé kerül.

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Egy végtelenül nyomasztó, kegyetlenségében túlságosan is realisztikus film lett Kevin Phillips rendezése, ami azonban pont ezzel a sajátos hangulatával fogja lekötni a figyelmünket elejétől a végéig. Az orosz regényírók már több mint 100 évvel korábban is megírták, körbejárták azt a lelki őrlődést, ami többek között gyilkosságok után végbemegy az emberben. Phillips pedig rögtön három különböző eseten keresztül mutatja be, hogy kiben milyen érzelmeket, változásokat idéz elő egy ilyen sorsfordító esemény.

A 2010-es évek kezdete óta nagy sikernek örvendenek a coming-of-age sztorik, azaz azok a történetek, melyek bemutatják, hogy hogyan válnak tinédzserekből, ifjú felnőttekből felelősséget vállaló felnőttekké. Ezek általában feel-good sztorikként végzik, Phillips azonban ügyesen látta meg a sötétebb tónusú alternatívában rejlő potenciált, amit félelmetes módon hajt is végre.

A végeredmény kompromisszummentesen ábrázolja, hogy ebben az érzelmektől túlfűtött tinédzser időszakban mégis hogyan tudunk egy egész életre megsebződni, hogy aztán csak hosszú évek terápiás kezelése után legyünk képesek az élmények egészséges módon történő feldolgozására. Ez utóbbi folyamatra már nem tér ki a Super Dark Times, amitől csak még lehangolóbb lesz a finálé annak ellenére is, hogy optimális véget kapunk, már ami az életben maradást illeti. A záró képkockák tökéletesen rezonálnak a Soft & Quiet végkifejletével, úgyhogy a valóságszagúbb horrorfilmek kedvelői számára ez is egy igazi csemege lesz. Még ha ez párnapos életkedv deficitet is eredményez a nézőben.

Horror Box Office értékelés: 79%
IMDB értékelés: 6.6

Super Dark Times (2017)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás