The Faculty / Faculty – Az Invázium (1998)

Mindig vicces élmény, amikor egészen az 1990-es évekig megyek vissza az időben horrorfilmekért, hiszen ez volt a gyermeki éveim időszaka – ergo, ekkor még bármilyen horrortól a falra tudtam volna mászni. Felnőtt fejjel persze a többség a vicc kategóriát sem éri el, de az idáig teljesen ismeretlen The Faculty kellemes meglepetésnek bizonyult.

A történet: egy középiskola különc diákjainak össze kell fognia, miután intézményüket, és lassanként az egész várost, idegen létformák szállják meg.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Robert Rodriguez rendező a ’90-es évek végén ügyesen idézte meg a testrablós horrorokat, melyet egy tini közegbe helyezett bele, ami akkoriban eléggé trendinek számított. Éppen ezért sem értem, hogy kerülhette el idáig a figyelmemet ez a film, hiszen a korszak többi tinihorrorja ki van pipálva a listámon.

A The Faculty a Sikoly formuláját próbálta lemásolni: sokszor önreflektív a saját tematikájára, a hősök korábbi filmekből, történetekből merítenek ihletet, hogy megakadályozzák az idegen létformák teljes győzelmét. Eközben pedig olyan témákkal is sikerül foglalkozni, miszerint mi az a különcség, érdemes-e különcnek maradni, miközben a többség lenéz, kinéz minket. Meglepő komolysággal mélázik el ezeken a kérdéseken, de Rodriguez profizmusát jól bizonyítja, hogy az egész film egy arany középutat jár be: tud komoly is lenni, de a tini főszereplőknek hála halál laza is egyben, és egyik véglet sem leng ki túlságosan a másik kárára.

Egyedül az húzza le a pontszámot nálam, hogy vitatható módon keverték a CGI-t a praktikus elemekkel. Ez még 2023-ban sem megy flottul a legtöbb produkciónak, és hát 1998-ban végképp nehéz kihívás volt ez, amibe bele is törik a The Faculty bicskája. Természetesen a praktikus megoldások javára dől el a mérleg nyelve, és sajnálatos, hogy nem végig azzal oldották meg a vizualitást – bár azt is aláírom, hogy egyes jeleneteknél meg pont a praktikus effekttel lett volna szembetűnően béna a végleges megoldás.

Horror Box Office értékelés: 66%
IMDB értékelés: 6.6

The Faculty / Faculty – Az Invázium (1998)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás