Spree / Nézettségért Mindent (2020)

Kezdődjék hát a múltidézés, kezdve a Spreevel, mely a 2020-as évek egyik horrortrendjének előfutára lett: azaz megőrült influencerek teszik egyre feljebb a mércét a nagyobb nézettség érdekében.

A történet: egy gyér nézettségű influencer kitalálja, mivel lehetne megnyerni a nagyobb nézőközönséget.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
2020-ban még újdonságként hatott, mostanra máris megfáradt ez a koncepció, amiben influencerek előveszik legádázabb, vadállati énjüket, csak azért, hogy olyan emberek nézettségét megnyerjék, akikkel amúgy az életben nem fognak találkozni. Ki gondolta volna a 2000-es évek elején, hogy 20 évvel később ilyen dilemmái lesznek az aktuális fiataloknak. A téma, bármily idegen is tőlem, releváns, hiszen valóban egyre több serdülő fiatalember próbálja kitaposni az influencerek útját, ami koránt sem olyan egyszerű, mint ahogyan az a YouTube alapján tűnik.

A Stranger Thingsből ismert Joe Keery láthatóan élvezte a szerepet, ami teljesen ellenmegy annak a képnek, ami a Netflix szériája alapján kialakult róla. Tényleg jól hozza ezt a komolyan nem vehető fiatalt, aki bármit megtenne a nagyobb nézettségért, és a nézőben végig ott motoszkál a kérdés, hogy vajon tényleg “igaz” az, amit látunk vagy sem. A követők kétkedései egyben a néző kételyeit is megfogalmazzák – az viszont igazán félelmetes, hogy a Spree óta eltelt 3 évben még jobban elmosódott a határ a YouTube-on és egyéb videós portálokon nézhető kontent és a valóság között. Vajon hogy fogjuk felismerni azt, amikor már tényleg nem csak effektek folytán folyik a vér valakiből?! Ebbe a témába komolyabban azonban nem mer belevágni a Spree, így egy egyszeri megtekintésre alkalmas alkotássá minősül le, mely leginkább Keery rajongói számára fog dukálni.

Horror Box Office értékelés: 56%
IMDB értékelés: 5.9

Spree / Nézettségért Mindent (2020)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás