Az Éber erdő első és második része alapján ki lehetett nevetni a “nagybarátaink” horrorfilmes iparát, ám az idei húzásuk után fülünket-farkunkat behúzhatjuk itthon, mert bizony van még hova fejlődnünk, főleg a Post Mortem után.
A történet: egy rendőrnyomozó beépül egy szerzetesrendbe, hogy kiderítse annak sötét titkát.
Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Ugyanazt tudnám ismételni, mint azt tettem a Smile-nál: alapvetően egy sokszor feldolgozott alapkoncepcióval van dolgunk A Pokol Bugyránál, ám azt sikerül mégis egyedien, amolyan “kelet-európaiasan” kivitelezni, és pont ettől lesz több, mint a többi, amit már korábban láttunk. Bár még kisgyerekként láttam, de a nézése közben megidéződött számomra A bíbor folyók, ami szintén az öreg kontinens egyik húzóneve volt a horrorfilmek terén a 2000-es években.
A Pokol Bugyra amellett, hogy kelet-európai ízt ad a történetének, mással is kitűnik a tömegből: az Elira hajazó történetvezetést láthatunk – aki azt látta, az sejtheti, mire gondolok, aki pedig nem, annak sem spoilerezek sokat. Ez máris két olyan merészebb húzás, amit a kommerszebb, a jól bejáratott sémákra törekvő horrorok már elkerülnének, de észre kéne venni azt, hogy maradt még egyediség a történetekben, csak nem kellene lustának lenni a forgatókönyvírás közepette.
Lengyel barátaink horrorja sokszor megdolgoztatja a nézők gyomrát. Sokáig úgy tűnik, hogy ezzel a gore-ra hajazó polgárpukkasztással vívta csak ki a horror kategóriát a film, ám szerencsére tartogat a végére is meglepetést – ami nemcsak a cselekmény, hanem a vizualitás szintjén is váratlant nyújt. Leginkább ez a finálé mondatja velem azt, hogy bőven van még hova fejlődnie a magyar filmiparnak, mert sajnos nincsenek tévképzeteim arról, hogy ez magyar megvalósításban hogyan sült volna el. Viszont: ha azt nézzük, hogy ugyanaz a Bartosz M. Kowalski a rendező, mint a két Éber erdő filmnél, akkor legalább abban reménykedhetünk, hogy nálunk is hasonló fejlődés és javulás jelentkezik majd a közeljövőben.
Horror Box Office értékelés: 67%
IMDB értékelés: 5.7