Who Invited Them (2022)

Jó hosszú távollét után ismét a blog backendjében találom magam, és bár eléggé lehetetlen küldetésnek tűnik, de igyekszem bepótolni a 2022-es horror megtekintéseim lemaradását – mert van belőle pár. Kezdjük is a Who Invited Themmel, amiről úgy érzem, hogy az idei év guilty pleasure-je lesz számomra.

A történet: egy házaspár házavató bulit tart az új házukban, ahol váratlanul két idegen is felbukkan, akik szomszédokként mutatkoznak be a házigazdáknak.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Duncan Birmingham filmje a 2010-es évek egyik leghangulatosabb thrillerét, a The Invitationt / A meghívást idézi meg, nemcsak a saját alkotásának címével, hanem a cselekménnyel is. Ezúttal azonban nem a házigazdák fognak furcsán viselkedni, hanem pont ellenkezőleg, egy vendég házaspár lesz gyanús a könnyed hangulatú házavató bulin.

A Who Invited Them pengeélen táncol a feszült helyzetek és a kínos vígjátékok humorkavalkádja között, és ironikus módon nem is ezen a lavírozáson bukik meg, hanem azon, hogy egy holt felesleges mellékszálat erőltetnek végig a fősodor mellett – ami lényegében semmire sem fut ki. Ahogy nézegettem, ez a fura kivitelezés nem csak az én számban hagyott keserű szájízt maga után.

Azonban a két házaspár közti adok-kapok, a házasságon belüli megalkuvások, áldozathozatalok és az azokból fakadó sérelmek szórakoztató és tanulságos módon kerülnek bemutatásra, az pedig csak hab a tortán, hogy főhőseink sorsa pont eme problémák megoldásától, jobban mondva, a megoldás keresésétől függenek. Manapság, amikor elég sok ember dönt úgy, hogy a felmerülő akadályok közös legyőzése helyett első adandó alkalommal dobbant inkább, valóban tanulságos mondanivalóval szembesít minket a Who Invited Them.

Sokak számára nem lesz több egy tucatfilmnél, engem viszont a négy főszereplő közti cicaharc és dinamika, no meg a házban zajló események atmoszférája mégis levett a lábamról. Látom a hibáit, a hiányosságait, de piszkosul élveztem ezek ellenére is, hiszen egy igazi párkapcsolati horrort sikerült összehoznia Birminghamnek, amit horrorközegben ritkán van szerencsénk megtapasztalni.

Horror Box Office értékelés: 60%
IMDB értékelés: 5.5

Hozzászólás