Survive The Hollow Shoals (2018)

A found footage filmek legnagyobb átka, hogy olyan limitáltan kerülnek bemutatásra, hogy évek is eltelnek, mire sikerül az embernek beszereznie egy kópiát belőlük. Így voltam a Survive The Hollow Shoalszal is, mely már hosszú ideje a listámon volt, de csak most sikerült lecsapni rá.

A történet: egy túlélő vlogger 60 napra elvonul a vadonba egyedül, ám éjszakánként arra lesz figyelmes, hogy mégsem ő az egyetlen ember a környéken.

Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Alapvetően minden found footage a letisztult paráztatásra próbálna meg rámenni, ám kevésnek sikerül azt olyan jól abszolválni, mint a Survive The Hollow Shoalsnak. Pedig ha a teljes képet nézzük, elég siralmas a helyzet: a főhősünk teljesen hiteltelen (sosem kapunk magyarázatot arra, hogy miért is tart ki egyedül a vadonban addig, ameddig), a para jelenetek alá bekúszó zene tökre megtöri a found footage illúziót, illetve a statikus kamerák közül az egyik elhelyezése teljesen randomnak tűnik, a lemeríthetetlen aksikról nem is beszélve.

Ennek ellenére piszkosul hatásos a jump scare használata a filmnek. A Survive The Hollow Shoals ismételten jól példázza, hogy ahhoz, hogy berosáljunk ijedtségünkben (vagy félelmünkben), nincs szükség arra, hogy magas legyen a kill count. Minimális stábbal ugyanakkorát, ha nem nagyobbat tud szólni egy történet.

A Survive The Hollow Shoals a Man vs. illetve a Leaving D.C. filmek ötvözeteként írható le, ami hangulatában még a Blair Witch Projectet is megidézi. Ez jó turmix lenne, de mint kifejtettem, rengeteg olyan megoldást alkalmaz, ami megtöri a found footage realitást, és ez bizony sok más filmnél az élmény rovására megy. Azonban az éjszakai jelenetek a Survive The Hollow Shoalsban már az első perctől kezdve magukban hordozzák az echte paráztatás csíráját, amit estéről estére virágoztat ki egy-egy szívroham átadásával karöltve. Ha van film, amivel illusztrálni lehetne a lecsupaszított ijesztegetés kategóriáját, akkor ez ott lenne az esélyesek szűk táborában.

Horror Box Office értékelés: 62%
IMDB értékelés: 5.2

Survive The Hollow Shoals (2018)” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Jééézusom! Hát még a trailerben is jumpscare van – túlhangosított dübörgéssel karöltve.
    A kritika és az előzetes alapján is nagyon olcsónak tűnik ez a film. Még az utolsó mondatodban írod is, hogy ez itt a lecsupaszított ijesztegetés kategóriája.
    Hogy-hogy mégis egy előkelő értékelést kapott Mocsó Papától?
    A kritikát kiegészítve hogy tudott az olcsó ijesztegetés ilyen élvezetes, minőségi lenni?

    Kedvelés

    1. Egy szóval sem mondtam, hogy minőségi lenne. Viszont teljesíti a horrorfilmek elsőszámú követelményét, miszerint ráhozza a frászt a nézőre. Mindezt pedig úgy teszi, hogy közben nem gyilkolnak le 100 embert a történetben ahhoz, hogy a para hangulatot kialakítsák. Koránt sem hibátlan, sőt, viszont rendkívül hatásos, és nem is akar több lenni annál, ami. Ezt a két faktort értékeltem benne igazán. Amúgy a 62% még bőven a középkategória felső határa, úgyhogy nem nevezném ezt annyira előkelőnek 😀

      Kedvelés

Hozzászólás