Hihetetlen, de eltelt egy újabb év, és ismét Halloween éjszakáját ünnepelhetjük (már aki). Tavaly igyekeztem Halloween tematikájú ajánlásokkal szolgálni, idén inkább a klasszikus ijesztegetésre fektetném a hangsúlyt. Sajnos idén sem sikerült utolérni magam, így lesznek olyan filmek a listában, melyekről még nincs külön poszt – ezt előbb vagy utóbb pótolni fogom.

A klasszikus: [Rec] (2007)
Miért? Nemrégiben írtam róla egy visszaemlékezést a Puliwoodon, hiszen idén már 15 éves ez a film. Ebben a szösszenetben részleteibe menően körülírtam, miért is meghatározó gyöngyszem a horror és a found footage történetében – és amit még azok is élvezhetnek, akik amúgy messziről kerülik a found footage-et. Az első megtekintés egy életreszóló élmény marad mindenki számára, úgyhogy ha nagyon gonoszak akartok lenni, próbáljátok meg olyanokkal megnézni ezt, akik még előtte nem látták (az bónusz, ha még Ti sem). Abban biztosak lehettek, hogy közösségformáló ereje lesz a szimultán sikoltozásoknak.

Az ismeretlenben rejlő iszonyat: Penjabi Setan / Satan’s Slaves (2017)
Miért? Még a blog legelső írásai között hivatkoztam erre a filmre, de azóta sem jutottam el odáig, hogy végre írjak róla külön. Ha jövőre is ez a helyzet fog fennállni, akkor nagyon szomorú leszek. De a lényegnél maradva: Joko Anwar egy piszkosul jó horrort rakott össze, mely még a harcedzett horrorrajongóknak is okozhat meglepetéseket. Az indonéz szigetvilág és annak arab kultúrája köszön be a filmben, ami nekünk magyaroknak különös lehet – és pont ez az ismeretlen az, ami sok jelenetnek további parafaktort tud kölcsönözni. Az pedig nyugati szemmel kifejezetten hatásos, amikor már azt hinnénk, hogy elmúlt a veszély, elhúzzuk a kezünket a szemünk elől, aztán azt látjuk, hogy még mindig bőven tart az adott snitt. Hoppá, gondoljuk, miközben elindulunk gatyát cserélni.

A fullasztó paráztatás: The Conjuring 2 / Démonok között 2 (2016)
Miért? James Wan visszatért a franchise folytatására, és milyen jól tette. Ez az a film, ami nem kíméli az idegrendszerünket, hiszen alig hagy helyet és időt arra, hogy néhány perc erejéig kifújhassuk magunkat, máris jön a következő padlónyikorgás, a következő ajtócsapkodás és társai. Külön pozitívum, hogy nincs szükség az első rész megtekintésére ahhoz, hogy ezt élvezni tudjuk. Nyilván lehetne vitázni azon, hogy melyik a jobb – én amondó vagyok, hogy mindkettő megállja a helyét, de mégis inkább a második részt ajánlanám egy borzongásban gazdag estéhez.

A tudományos bizonyított: Host / Az utolsó rítus (2020)
Miért? Rob Savage már-már látnoki módon látta meg a lehetőséget a COVID okozta nagy leállásban. Miközben mindenki számára az éterre, no meg a Zoomra korlátozódott le a szociális érintkezés és kommunikáció, Savage fogta magát, és egy 60 perces filmmel rukkolt elő, ami teljes egészében egy Zoom hívás alatt játszódik. Feszes játékidő és annál több para pillanat jellemzi a Hostot, ami még úgy is hatásos tud lenni, hogy nem találja fel újra a spanyolviaszt. Akinek pedig tudományos bizonyíték kell az ajánláshoz, az megkapja: ez az a film, ami letaszította a Sinistert a trónjáról, és ami pillanatnyilag a legfélelmetesebb alkotás (azaz leginkább ez emeli meg a pulzusszámot filmnézés közben).

A nyomasztás netovábbja: The Dark and The Wicked (2020)
Miért? Vannak olyanok, akiknek a jump scare-es ijesztegetéshez sosem fog fűlni a foguk, és inkább a nyomasztó hangulatban találják meg azt az örömöt, mint azok, akik az egyszeri megijedést értékelik. Az ilyesféle atmoszféra teremtésében kevés jelesebb alkotás született, mint Bryan Bertino filmje, a The Dark and The Wicked, mely lényegében már az első percétől behúz egy olyan mély gödörbe, amiből még a záró képkockák után sem tudunk önfeledten kimászni. Sötét, komor és gonosz – kivételesen a cím egyáltalán nem árul zsákbamacskát.

Bónusz: The Medium (2021)
Miért? A 2021-es év legjobb horroralkotása, legalábbis az én listám szerint. Az a fajta found footage/mockumentary (áldokumentumfilm), mely egy természetfeletti téma bemutatása közben is képes dokumentarista maradni. És miközben ezt véghezviszi, nem feledkezik meg a horror jellegéről sem, azaz képes beszaratni, ha úgy támad kedve. Egyedüli hátulütője a két órás hossza, ami emiatt sokak torkán megakadhat, de aki mégis rászánja ezt az időt, nem fog csalódni benne.

A tavalyi öt helyett idén tehát hat alkotást ajánlok Nektek, remélem, legalább 1-2 betalál számotokra.