A Project Legiont kiheverendő vettem elő ezt a másik filmet, mely a gépemen pihent. Valószínűleg az előző filmélmény hatása is azt mondatja velem, hogy ez azért jobb, mint ahogy jelenleg áll az imdb-n, de ha megpróbálok elvonatkoztatni tőle, akkor sem olyan szomorú a helyzet, mint azt a nagyközönség állítja.
A történet: egy szerelmes pár egy texasi rancson töltené a hétvégét, ám nyugalmukat helyi kultisták zavarják meg.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
A szektaközpontú filmek sosem voltak nagy kedvenceim, a The Long Night hangulata viszont most nagyon átjött számomra. Mint már fentebb pedzegettem, bizonyára elfogult is voltam egy olyan borzalom után, mint a Project Legion, de Rich Ragsdale műve ha ijesztegetésben nem is brillírozik, a creepy hangulat megteremtésében viszont igen.
A The Long Night közben a tavalyi A Classic Horror Story jutott eszembe hiszen igen sokáig szinte kísérteties hasonlóság húzódik a két film között. Valahogy azonban az ígéretes kezdetet egyik mű sem tudja ügyesen csúcsra terelni. A The Long Nightból hiányoltam az árnyalt cselekményvezetést, mivel elég gyorsan egyértelművé válik, hogy itt bizony természetfeletti dologról van szó, nem csak ámításról. Ezzel így gyorsan kicsorbul az éle a feszültségnek, és az a szomorú helyzet áll elő, hogy a főhőseink reménytelen helyzetében nem tudunk minek szurkolni, max annak, hogy még valami meglepetést szerezzenek számunkra.
Ez azonban már túl nagy kívánság, aminek talán nem is akart sohasem eleget tenni a The Long Night. Egyszernézős, tisztességes hangulatú ám kőegyszerű film, amitől nem kell csodát várni. Ha így állunk hozzá, akkor nem fogjuk sajnálni a másfél órát rá, és talán ez a legjobb fokmérője egy horrorfilmnek manapság.
Horror Box Office értékelés: 48%
IMDB értékelés: 3.7
[…] tendenciáit tudja követni minőségben, ami sajnos nem túl hízelgő plecsni. Ott volt a The Long Night, aminél azért egy hajszálnyival jobb, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből, ha a […]
KedvelésKedvelés