2022-ben a vámpír tematika mellett érthető módon a járványos, zombis zsáner éli még virágkorát a közelmúlt eseményeit követően. Egyelőre azonban várat magára az a film, ami ügyesen tudná kiaknázni az ebben az alapkoncepcióban rejlő lehetőségeket.
A történet: egy világjárvány kitörését követően egy férfi abban a tudatban tölti mindennapjait, hogy egyedül az ő vére mentheti meg az emberiséget.
Horror Box Office Verdikt: Messzire kerülendő
Nem az a tipikusan borzalmas film, amitől óva intenék mindenkit, de pont az, ami ragozza és hatványozza a semmit. Nincs egyetlen olyan képkocka, egyetlen olyan szegmens sem, amit vagy egy ilyen járványra, zombikra épülő koncepció ne mutatott volna már be, de mégis úgy ábrázolja az egész történetet, mintha úttörő lenne a témában.
Szóval alapvetően nincs baj a színészi játékkal, és a posztapokaliptikus világ dizájnja, már amennyit látunk belőle, nem lett megspórolva. Ugyanakkor ijesztegetés terén rendesen elhasal, az alaphelyzetből pedig egy Tethered is többet, kreatívabbat hozott ki – pedig már attól sem voltam igazán elájulva. Sokkal egyedibbnek próbálja mutatni magát annál, amilyen, és pont emiatt válik antipatikussá az egész.
Horror Box Office értékelés: 34%
IMDB értékelés: 4.2
[…] való ragaszkodásról szól, egy keserű történet által prezentálva. Felállását tekintve az Eradicationre hajaz, de jóval minőségibb módon mutatja be a […]
KedvelésKedvelés