Egy újabb glory hole a falon, amire horrort építenek, de kevésbé stílusosan és koherensebben, mint azt tette a The Whole Truth.
A történet: két barátnő beköltözik egy lakásba, ahol egy tátongó lyuk éktelenkedik a falon.
Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
A The Whole Truth a bizonyíték arra, hogy lehet értelmes filmet készíteni egy olyan idióta koncepcióból is, mint egy tátongó lyuk a falon. Azonban a Room 203 a családi titkok és hazugságok, és az árnyalt tematikák helyett inkább direktbe közli és mutatja a dolgokat, ami nemcsak hangulatügyileg, hanem még dramaturgia szempontjából is visszafelé sül el.
Vannak persze ígéretes jelenetsorok a Room 203-ben is, ám ha az egész kontextust nézzük, az egész már ott megfeneklik, hogy mégis miért vesz magához bárki bármit, amit egy falon található lyukból szed elő? Ez pedig utána az egész bonyodalom katalizátora lesz, ami így egy fájó és mesterkélt emberi hülyeségen alapszik. A The Whole Truth ezt annyival szebben megoldotta, hogy a glory hole-on keresztül csupán víziókat láttunk, konkrét tárgyak nem kerültek elő onnan, így pedig az egész jelenség valódisága kérdésessé vált.
A Room 203 azonban nem akar játszadozni a néző figyelmével és kételyeivel, helyette a direkt ábrázolást preferálja, amiről nyugodtan kijelenthető, hogy hibás megközelítés lett. Potenciál és mitológia lehetett volna a sztoriban, de Ben Jagger rendezőnek túl nagy falat lett Nanami Kamon regényének adaptálása.
Horror Box Office értékelés: 40%
IMDB értékelés: 4.3