Psycho Goreman (2020)

Egy őrült agymenésre számítottam, amiből sajnos egy újabb kopp lett, csakúgy mint a tavalyi Black Friday esetében. De azt is aláírom, hogyha én voltam túl szigorú a filmmel.

A történet: miután két gyerek kiás egy drágakövet a hátsó kertben, az univerzum elpusztítója ismét elszabadul.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Sajnos ismét ott tartok, hogy egy olyan alkotást kell lehúzzak, mely a trailerek és az előzetes várakozások alapján egy könnyed agyeldobós, gore-ral teli szórakozásnak indult. A véreső pipa lett, de a Psycho Goreman a karakterei terén csúnyán elhasal, kezdve a két főszereplőnek beállított testvérpárral, akik elképesztően idegesítőek a maguk módján.

Még most sem értem, így hetekkel a megtekintés után, hogy hogyan gondolhatták komolyan Mimi (Nita-Josée Hanna) karakterét, aki annyira el van túlozva, hogy már akkor fáj a szemünk és fülünk tőle, amikor felsejlik egy képkockán. Az idegesítő skála másik sarkában pedig a teljesen passzív apuka található, akitől szintén falra lehetne mászni.

Mivel Psycho Goreman a saját mozijában háttérbe kerül eme karakterek javára, ezt nem tudom nem problémaként értelmezni. Goreman pedig egyedül is elvihetne a hátán egy filmet, van is benne potenciál, és értem azt is, hogy miért lett olyan a cselekmény, amilyen. Viszont a gyerekek játékidejéből legalább 50%-ot átadhattak volna Goremannek, és akkor egy sokkal koherensebb atmoszféra alakult volna ki, és még a néző fejének sem kellene zsongania a sok hülyeségtől és hisztériától, amit Mimitől kapunk.

Ahogy a bevezetőben is írtam, megeshet, hogy rossz passzban ültem le a film elé, és emiatt érdemelte ki a Psycho Goreman ezt a szigort a részemről. Ám egyszerűen tényleg nem értem, hogy a film szívét és lelkét, legjobb karakterét miért kell mellőzni idegesítő szereplők ellenében. Ez olyan, mintha a Nagy zűr Kis-Kínában című klasszikusban Jack Burton helyett valamelyik huszadrangú Szárnyas Majom perspektívájából követnénk végig a cselekményt. Azért összességében pár fokkal jobban teljesített, mint a már emlegetett Black Friday, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy egy kultikus film legyen belőle – pedig érezhető minden egyes pontján, hogy annak szánták a Psycho Goremant.

Közben a kritika végére megnéztem, hogy a rendező Steven Kostanski miket követett el idáig, és máris magyarázatot nyer minden kérdésem. Ezentúl mérsékelni fogom az elvárásaimat, ha őt látom meg a direktori pozícióban.

Horror Box Office értékelés: 44%
IMDB értékelés: 6.3

Hozzászólás