Folytatom is a sort a közvetlen folytatással, mely rögtön 1997-ben megrohamozta a mozikat. Wes Cravenen látszik a tudatosság, de az is, hogy nem tudott mit kezdeni az első film sikerével.

A történet: bár az otthonát és a fájó emlékeket hátrahagyta, Sidney Prescott az egyetemen sem tud elmenekülni a maszkos gyilkos elől.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Craven bácsi gyorsan meglátta, hogy mi kell a népnek, és az eredeti Sikoly után egy évvel a folytatások jól ismert ösvényére lépve hozta is a második részt. A meta jelleget meghagyta, az ijesztegetésből visszavett, az elborult ötleteket pedig elkezdte magas járaton pörgetni.

Itt kezdtek el megszaporodni a franchise későbbi részeire is jellemző túlzások, melyek már súrolják, vagy túl is lépik a “too much” határvonalát. Ez az önreflektív jeleneteknél még működik, azonban a horror atmoszférát egyre inkább megcsócsálja, kiherélve ezzel Ghostface-t, mint félelmetes slasher gyilkost. Persze akadnak továbbra is jump scare-ek, de a Ghostface köré épített mítosz nem azáltal lesz valódibb, félelmetesebb, hogy már bármit bevállalhat lebukás veszélye nélkül.

Másik szívfájdalmam a finálé teljesen parodikus jellege, amin nagyon érződik Craven folytatások irányába mutatott középső ujja. Értem a gesztust, ugyanakkor pont ez a franchise húzhatott volna merészet azzal, hogy a teljesen logikátlan feloldást valami emlékezetesre, újszerűre cseréli. No meg a váratlan faktor beemelése igazán kimerülhetett volna egy másik karakter elpatkoltatásával.

Míg az első Sikolynál tökéletes szimbiózis alakult ki a gore-horror-humor triumvirátus között, addig a második már nagyon elbillen a humor, azon belül is a meta paródia irányába. Ez sajnálatos, még akkor is, ha tudatos húzás volt Cravenék részéről.

Horror Box Office értékelés: 59%
IMDB értékelés: 6.2