Nos duplán apropója lett ennek a posztnak, hiszen egyrészt befejeztem a régi részek újrázását, másrészt pedig ma jelentették be, hogy érkezik a hatodik része a franchise-nak. Ilyen előzmények után pedig muszáj megemlékezni néhány szóban a kedvenc horror franchise-om különböző felvonásairól.
A történet: Sidney Prescottot (Neve Campbell) a múlt és egy szellemmaszkos késes gyilkos is üldözi.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
A következő posztokban többször is szabályt szegek, hiszen ezen filmek esetében nem tudom nem a magyar címet használni a hivatkozásnál. Úgyhogy maradok a Sikolynál, Wes Craven mesterművénél, mely minden valamire való horror rajongónak egy kötelező film lesz a listájában. Méghozzá megérdemelten. Én fiatalkoromban sem voltam oda igazán a ’70-es, ’80-as évek slasherjeiért, de a Sikoly a maga önreflexív, meta jellegével rögtön berántott, és azóta is arra ösztökél, hogy legalább évtizedenként egyszer ledaráljam az összes létező részt (szigorúan csak a filmeket).
Az 1996-os Sikoly az egyik legjobban sikerült cold opennel indít, ami annyira meghatározza a franchise-t, hogy még a 2022-es Sikoly is kénytelen-kelletlen erre építkezik. Ahhoz az első 5-10 perchez talán sosem fog tudni felnőni igazán a franchise, de szerencsére ezzel mindig tisztában vannak maguk a szereplők is, ami egyszerűen egy zseniális húzás az alkotók részéről. Aki pedig kicsit is jártasabb a horroron belül, annak élményszámba fognak menni a “kötelező” hivatkozások más művekre, műfajokra.
Craven tényleg egy esszenciális sorozatot indított el, ami a ’90-es évek második felére a slasher műfaj egy második, de kevésbé sikeres reneszánszát hozta el – ehem, ehem, Tudom mit tettél tavaly nyáron. Hogy mennyire lett korszakalkotó az 1996-os film, azt a 2022-es ötödik felvonás megjelenése bizonyítja legjobban. Bár sokáig szentségtörésnek tűnt ezt a sorozatot Craven nélkül folytatni, de a franchise a végére már saját kreátorán is túlnőtt – amihez az kellett, hogy az első film úgy igazán nagyot szóljon.
Ha kell, akkor paráztat – még 26 évvel később is van benne spiritusz -, ha kell megnevettet az önreflektív húzásaival, de mindenen túl szerethető karakterekkel adja el magát, ami szintén szükséges volt ahhoz, hogy ez a franchise végül öt, illetve hamarosan hatrészessé gyarapodjon. Úgy hiszem, hogy a horrorrajongók három nagy kategóriája is megtalálja a Sikolyban a számításait: aki a gore-ért rajong, az kap vért, aki az ijesztegetéseket imádja, az kap jump scare-eket az arcába, aki pedig a humorosabb megközelítésű rémtörténeteket preferálja, az sem fog csalódni.
Horror Box Office értékelés: 75%
IMDB értékelés: 7.3
[…] van még tovább: egészen elképesztő, hogy mennyi ponton kopipésztelte az első Sikoly-filmet ez a spanyol tinihorror próbálkozás. Mármint az egyik legfontosabb csavart is úgy ahogy van […]
KedvelésKedvelés