Továbbra is várat magára az a bizonyos szörnyes horror, ami miatt kétszer is benéznék lefekvés előtt az ágyam alá, de legalább a végül The Devil Below címen futó film sokkal komplettebb történetet tudott virítani, mint a szintén nagy reményekkel megtekintett Death Valley.
A történet: egy ’70-es évekbeli baleset után egy amerikai bányászváros eltűnik a térképekről, amit 2021-ben egy geológus csapat viszont mindenképp fel akar kutatni.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Lehet én vagyok vajszívű, de főleg egy Death Valley után felüdülés volt, hogy legalább kompetens színészi teljesítménnyel és viszonylagos koherens történettel volt dolgom a The Devil Below esetében. De még így sem értem azt a szigort a nézőtársaim részéről, amit az imdb-s értékelés tükröz. Aláírom, hogy logikus szemüvegen keresztül nézve a filmet, nagyon sok helyen kibuknának a bakik és hiányosságok. Fel tudnék sorolni kapásból legalább öt kérdést, amire nem kapunk választ, pedig forgatókönyvíróként nem ártott volna velük foglalkozni.
De ettől még egy sajátos hangulatú filmet kapunk, melyben a karakterek szimplán buták és naivak ahelyett hogy gonosz mögöttes céloktól lennének elvakultak. Ezt nagyra tudom értékelni, mivel a hasonló szörnyes alkotásoknál mindig akad valami tudós vagy vakbuzgó rajongó, akik belecsempészik a “szörny is egy érző lény-e” dilemmát, ami az esetek többségében szimplán felesleges. A The Devil Below-nál szerencsére nem akarták túlgondolni a mondanivalót, és egy klasszikus emberek a szörnyek ellen felállást kapunk, egy-két paráztató jelenetsorral.
Egy ponton azért eszembe juttatta a ’90-es évek egyik nagy bűnös élvezetfilmjét, a Csillagközi Inváziót – és valószínűleg nem én leszek az egyedüli annál a bizonyos szegmensnél. A megidézés – vagy koppintás, kinek, mi – inkább a tisztelgésről, semmint a kreativitás teljes hiányáról szól, legalábbis én szeretném ezt gondolni. A film első felének ügyes hangulatépítése alapján, amikor is remekül vegyítik a fikciót a valósággal, szerintem indokolt ez a naiv bizalmam a srácokban. Az tény, hogy nem a legokosabb és legátgondoltabb koncepcióval találkozunk a The Devil Below-ban, de aki egy szimpla szörnyes filmre vágyik, ami alatt kikapcsolhatja az agyát, annak ezerszer inkább ezt ajánlom, mint a Death Valley-t.
Horror Box Office értékelés: 51%
IMDB értékelés: 4.2