Valószínűleg nem az első, és nem is az utolsó horror/thriller lesz a Fear of Rain, melyben a skizofrénia köré épült mitológiával játsszanak el a készítők, ám mindenképp egyike azoknak, melyek ügyesen játsszák ki a néző elvárásait.
A történet: egy skizofréniával küszködő lány a szomszéd nőre kezd el gyanakodni, hogy az elrabolhatott egy lányt, de a betegsége miatt senki sem hisz neki.
Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
A főszereplő Raint alakító Madison Iseman elég nagy hátrányból indult nálam, hiszen az ősz folyamán a már emlegetett Tudom mit tettél tavaly nyáron sorozatban szerepelt, amitől konkrétan a falra másztam. Ám ahogy haladok előre én is az évszámokat illetően, egyre könnyebben tudok elvonatkoztatni konkrét szerepektől, és megadni a színészeknek és színésznőknek az esélyt a bizonyításra. Jól tettem, mert Iseman úgy alakítja a skizofrénia által szenvedő kamaszt, mint ahogy azt a néző a betegség eddigi filmes ábrázolásai alapján autentikusnak találhatja.
Itt pedig meg is jegyezném, hogy nem vagyok egészségügyi szakember, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni, hogy valójában is ilyen tünetekkel és képzelgésekkel társul ez a sajnálatos betegség. Mindenesetre ha csak a realitás felszínét kapargatják a hasonszőrű alkotások, már az is egy rendkívül súlyos mentális betegségről tanúskodik.
A Fear of Rainre visszakanyarodva, Castille Landon rendező Hitchcock Rear Window/Hátsó Ablak című alaphelyzetbe dobta be Iseman skizofrén karakterét, még nehezebbé téve a főhősünk ügyét abban, hogy sikeresen meggyőzze a körülötte lévőket a saját igazáról – amiben még saját maga is rendre elbizonytalanodik. A megkérdőjelező hangok végig kísértik Raint a nyomozás és a normális életbe való beilleszkedés során, ám ezek nemcsak a főszereplőt, hanem végül a nézőt is bevezetik a susnyásba, ami egy igazán kellemes csavart fog megalapozni a finálé előtt.
Többek között Iseman alakítása, és ez a jól felépített fordulat viszi el a hátán ezt a már sokat látott alapszituációt, amivel a Fear of Rain is dolgozik. Mint ahogy régebben több posztban is puffogtattam, az innovativitást és a törekvést mindig értékelem, és a Fear of Rain esetében mindkét kritérium kipipálódott. Ha nem is lesz alapmű, de az egyszeri pozitív filmélmény kategóriának maximálisan eleget tesz.
Horror Box Office értékelés: 60%
IMDB értékelés: 5.9
[…] már Fear of Rain és Madison Iseman, úgy illik, hogy a tavalyi sorozatáról írt kritikámat is megosszam veletek, […]
KedvelésKedvelés