Chronicle / Az Erő Krónikája (2012)

Ha már az előző posztomban felmerült a Chronicle, ideje, hogy erről is megemlékezzek egy-két szóban. Bár se nem horror, se nem thriller (ezzel már lehetne vitatkozni) az imdb-s kategóriák alapján, mégis a found footage zsáner egy kiemelkedő darabja, ami még 2012-ben kezdte el dekonstruálni azt a szuperhős mítoszt, mely a jelenünket teljesen dominálja.

A történet: három fiatal srác egy kísérteties barlangban tett látogatást követően szupererőre tesz szert.

Horror Box Office Verdikt: Veteránoknak kötelező
A Chronicle egy érdekes időszakban jelent meg, hiszen a képregényadaptációk akkortájt kezdték el elözönleni a mozikat (amikor még moziba jártunk!!), illetve a found footage filmek is kezdtek túltelítődni a piacon. Mindkét tematikába és formátumba újítást hozott Josh Trank alkotása, mely ugyanazon vonalak mentén halad, mint teszi azt 2021-ben a De Uskyldige: azaz, mit csinál a hatalom elhanyagolt, kitaszított fiatalokkal, akik számára nem akad egy követendő felnőtt példakép sem.

Ez már csak azért is problémás, mert a gyerekek és a tinik elképesztően szemetek és gonoszak tudnak lenni egymással. Bár néha tényleg ártó szándék nélküli egymás cukkolása, de azok számára, akik nap mint nap hasonló szavakat kapnak társaiktól, ezek a baráti beszólások csak még inkább fájnak, ami pedig könnyen elindíthatja egy sötét lejtőn az eleve sebzett lelkű gyermeket vagy tinit. A De Uskyldigében ez ugyebár Ben karaktere, aki minden polgárpukkasztó húzása ellenére csak egy figyelem- és szeretethiányos gyerek, aki sosem kapott példát arra, hogyan is lehetne szeretettel felhívni magára mások figyelmét. A Chronicle-ben Dane DeHaan Andrew-ja hasonló sorson osztozkodik, csak egy még kizsigerelőbb apukával, ami lavinaszerű csuszamlást idéz elő a karakter átalakulása során.

A hatalom korrumpáló erejéről nem a Chronicle mondott először súlyos igazságokat, viszont talán az elsők között ábrázolta azt, hogy mi történik akkor, ha ez az erő elhanyagolt fiatalok ölébe pottyan, akik rengeteg elfojtott frusztrációval és sérelemmel élik mindennapjaikat. A végeredmény egy tragikus történet, melyben nincsenek nyertesek, csak vesztesek.

Míg tematikájában ellene ment az akkori szuperhősös trendeknek, addig a formátumával is sikerült megújítani a found footage-os berögződéseket. Eddigre már a found footage és a horror szinte szinonimákká alakultak át, és sokak számára egyet jelentett a formátum a jump scare-es ijesztegetésekkel és a rossz minőségű felvételekkel. A Chronicle pedig pont azt mutatta meg, hogy lehet szépen letisztult felvételekkel is “házi filmes” jelleget kölcsönözni egy alkotásnak, a szupererők révén pedig sikerül olyan helyzetekből is rögzíteni képsorokat, melyeket egy hagyományos found footage nem engedhetne meg magának a koherencia és autentikusság elvesztése nélkül.

Technikai és tematikus szempontból is mérföldkő a Chronicle, nem is beszélve arról, hogy ekkor még Dane DeHaan és Michael B. Jordan is csak bontogatták a szárnyaikat, hogy mostanra már befutott hollywoodi sztárok legyenek. Ahogy pedig múlnak az évek, úgy válik egyre inkább egy múltba tekintő mikroszkóppá, mely elemzések forrásanyagává válhat majd a jövő filmes generációi számára.

Horror Box Office értékelés: 79%
IMDB értékelés: 7.0

Chronicle / Az Erő Krónikája (2012)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás