BÚÉK – 2022-es tervek

Először is boldog új évet szeretnék kívánni minden rendszeres és alkalmi olvasómnak!

Egészen elképesztő, hogy január végeztével már egyéves lesz ez a blog. A minap kotortam elő a tavalyi Year Compassomat, amiben még nagy elszántsággal azt fogalmaztam meg magamnak, hogy év végéig legalább 100 lájkolót szeretnék összegyűjteni a blogom facebook oldalára. Ezen jót mosolyogtam, hiszen ez az egész cél már akkor halva született, amikor az ingyenes WordPress sablont használva egy eléggé kacifántos URL készült el a blogomhoz.

A Horror Box Office továbbra is legfőképp magamnak fog szólni, hogy számon tarthassam az általam megtekintett műveket, és a főbb erényeit vagy hátrányait kiemeljem. Persze igyekszem azért úgy megfogalmazni az érzéseimet, gondolataimat, hogy azok mások számára is érthetőek, élvezhetőek legyenek. Ez utóbbiakban leginkább az ajánlók lesznek majd az olvasóim segítségére, amiből 2021-ben csupán egy akadt, de ahogy bővül a blog, úgy tudok majd egyre több témában listákat megosztani Veletek.

Hogy ezek az ajánlók megtalálják a célközönségüket, tettem egy nagy, de legalábbis érdemi lépést, ugyanis a mai napon előfizettem egy évre a sztenderd csomagra, így végre olyan URL-en érhető el a blog, ahogyan mindig is elképzeltem: horrorboxoffice.com. Nincs se wordpress, se felesleges com, csak egy letisztult URL, ami remélhetőleg a generikus elérés javulását is eredményezi majd.

Ami az idei célokat illeti, módosítok a tavalyi ambíciókon, és tényleg arra fókuszálok, ami rajtam múlik. Ez pedig nem más, mint a kritikák írása. Ebben bizony volt inkonzisztencia az első évemben, hiszen csak az utolsó három hónap termelése sikerült úgy, amivel elégedett lehettem. Erre az évre a cél, hogy havi átlagban meglegyen a 20 poszt. Ez elsőre soknak tűnhet, de egyrészt rengeteg horror porosodik még a gépemen, másrészt a 2022-es felhozatal is bővelkedik majd horror produktumokban, harmadrészt pedig a tavalyi megtekintésekből még 21 film vagy sorozat vár arra, hogy egy-két gondolat erejéig a megemlékezzek róluk a Horror Box Office-on. Úgyhogy biztos nem fordul elő még egy darabig az az anomália, hogy azért nem írok, mert nincs miről.

Év végére még terveztem volna egy 2021-es toplistát, de az ünnepek és a családi látogatások minden időmet és energiámat felemésztették. Meg őszintén szólva, jó volt lelassulni így az év ezen búcsúzó szakaszára. Mivel a blog csak január végén fogja ünnepelni az első szülinapját, ezért akkortájt fogok jelentkezni egy 2021-es toplistával, aminek több tagját az elmúlt hetekben láttam csak. Amilyen lagymatag volt az évközi felhozatal, a végére annyira erős művekkel találtam szembe magam.

Nincs más tehát, mint előre. Mindenkinek kívánok kiváló horror élményeket, valamint produktív, tartalmas időszakot.

BÚÉK – 2022-es tervek” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás