Az idei elmaradásokat pótolandó rovat legújabb tagja egy fantasybe oltott horror dráma, mely egy közkedvelt sci-fis tematika valódi borzalmaira világít rá.
A történet: két mentős jóbarát élete fenekestül felfordul, amikor az egyikőjük lánya egy rejtélyes drog használata után eltűnik.
Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Az a gyanúm, hogy Magyarországon ez a film nem lesz valami sikeres, hiszen egészen más filmélményt nyújt, mint amilyen úton elindul az elején. Úgy, hogy már láttam Justin Benson és Aaron Moorhead más alkotásait is, így számomra nem túl meglepő, hogy húznak egy váratlant, és teljesen más aspektusból közelítik meg a horrort, mint amit az alaphelyzet sugall (ez mondjuk a VHS Viralos, gördeszkás szegmensre pont nem igaz).
Mert miről is van szó itt? Adott két jóbarát, mindketten mentősökként dolgoznak, így frontvonalból láthatják, hogy egy bizonyos drog mekkora károkat okoz a felhasználóikban. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor Dennis (Jamie Dornan) lánya is kipróbálja a szóban forgó kábítószert, és egyszerűen nyoma vész. Míg Dennis a teljes összeomlást és letargiát választja, addig barátja, Steve (Anthony Mackie) igyekszik utánajárni, hogy mi is történik pontosan a drog használóival.
Steve nyomozásával következik be a 180 fokos fordulat a cselekményben, hiszen egészen más ösvényre lépünk rá, mint amit kezdetben elképzeltünk volna. Azonban, hogy még jobban szívja a fogát az ember, még ezt az új perspektívát is egy szokatlan szemszögből követjük végig, ami már végképp ki fogja rostálni a PC-re érzékeny nézőket.
A magam részéről egyáltalán nem zavart, hogy végül azt kaptuk, amit. Én mindig szeretek elmélyülni olyan gondolatkísérletekben, mint amilyet a Synchronic is felvet, de látom, hogy milyen világot élünk, és ebből kifolyólag van sejtésem, hogy sokaknak kevésbé lesz szimpatikus ez a mondhatni “földhöz ragadt” feloldása a központi rejtélynek.
Igyekeztem elkerülni a spoilereket, ám nem tudom, hogy így mennyire lett követhető az írásom. Tipikusan az a film, melyről igen nehéz úgy beszélni, hogy ne érintsük a fontosabb fordulópontokat. A Benson és Moorhead páros újfent a tőlük megszokott, agyat megtornáztató történettel rukkoltak elő, ami a megtekintés után is gondolkodóba ejt, hogy mi miért úgy történt, ahogy. Ezt megfűszereztek némi enyhe gore elemmel, ami lényegében kimeríti a horror elemet a Synchronicban.
Horror Box Office értékelés: 61%
IMDB értékelés: 6.2