Ezt a filmet leginkább a szegény ember Army of the Deadjeként lehetne leírni, hiszen ugyanazokba a hibákba esik bele, mint Zack Snyder tavaszi zombis filmje.
A történet: egy kutatóbázis vészjelzést ad le, mire néhány amerikai elit kommandós a túlélők megmenekítésére indul.
Horror Box Office Verdikt: Messziről kerülendő
Ha már az előző posztomban dicsértem a Shuddert, akkor most ismét muszáj megjegyezést tenni a platformra, hiszen a Death Valley bizony abba a 3-ból 2 felejthető filmkategóriába esik, sajnos. Ez is egy érdekes alaphelyzettel indít, majd céltalan útkeresésbe torkollik, hogy a végére a cselekmény koherenciája elefánttoronyként dőljön romokba.
Sosem értettem a Death Valleyhez, illetve az Army of the Deadhez hasonló filmeket, melyekben az elit alakulatokkal az aktuális szörnyek pillanatok alatt végeznek. Ha ezzel szeretnék érzékeltetni, hogy a szörny bizony mennyivel erősebb és okosabb embertársainknál, akkor nagyon rosszul csinálják, hiszen kontraproduktívvá, parodisztikussá válnak a feszültségkeltésre szánt harcjelenetek. Ebből a szempontból még a legutóbbi Predator film egy üdítő kivétel – tisztában van a néző azzal, hogy kevés esélye van a katonáknak a Predator ellen, de azok a képességükhöz mérten helyt állnak, amennyire csak tudnak. Sokkal hitelesebb, elegánsabb, mint az a megoldás, melyet Snyder, illetve Matthew Ninaber alkalmaznak.
A horror és az akció műfaj közötti egyensúlyt sem sikerült megtalálni, ami előbbinek az élét veszi az utóbbi túlzott hangsúlyozása nyomán. Ha legalább a katonák kompetens karakterekként császkáltak volna a filmben, még néhány százalékpontot lehetett volna nyerni vele, de értékrendjükben és motivációikban is hiányos, kidolgozatlan, szürke szereplőkről van szó. A záró képkockák kísértetiesen egybe csengenek az Army of the Deaddel, ami alapján gyanús, hogy Ninaber személyében egy Snyder rajongó bújkál. Vagy lehet hogy éppenséggel Snyder lenne a mentora? Igazából mindegy is. A Death Valley azon filmek táborát erősíti, mely semmit nem tud kezdeni az ígéretes koncepciójával. Nincs egysége, identitása, de van annál több lódítása, amibe a végén annak rendje és módja szerint bele is bukik teljesen.
Horror Box Office értékelés: 29%
IMDB értékelés: 4.6
[…] Továbbra is várat magára az a bizonyos szörnyes horror, ami miatt kétszer is benéznék lefekvés előtt az ágyam alá, de legalább a végül The Devil Below címen futó film sokkal komplettebb történetet tudott virítani, mint a szintén nagy reményekkel megtekintett Death Valley. […]
KedvelésKedvelés
[…] Ninaberbe már korábban belefutottam, a csalódást keltő Death Valley-t köszönhettem neki. Négy évvel később egy kuriózummal (mármint műfajilag értve ezt) […]
KedvelésKedvelés