Intrusion / Behatolás (2021)

Egy film, amit még Logan-Marshall Green sem tud megmenteni – valószínűleg ekként fog megmaradni az emlékezetemben az Intrusion, mely a jól bejáratott sablonok teljes kiszolgálásával próbálna meg szórakoztatni minket.

A történet: a semmi közepére kiköltöző házaspár otthonába betörnek, ami megkérdőjelezi a párkapcsolatukat.

Horror Box Office Verdikt: Újonc turmix
Végig olyan érzésem volt, hogy Adam Salky rendező, mintha kicsit eltévedt volna, hogy milyen évszámot is írunk jelenleg. Ám lehet csak én láttam már túl sok filmet. A helyzet ugyanis az, hogy Salky minden jól ismert betörős-gyilkosos sablont felsorakoztat, és az a nagy csavar, hogy semmi újdonsággal nem tud szolgálni velük kapcsolatban. Nem volt egyetlen egy olyan mozzanata a filmnek, amit az első 25 perc alapján ne találhatott volna ki a harcedzett thriller/horror rajongó.

Persze a klisés cselekmény még önmagában nem a világvége, ha legalább a színészek és a karakterek rendben vannak. Ám itt még annyi erőfeszítést sem kapunk Salkyéktól, mint a cselekmény összetételében: a karakterek mesterkélten mennek abba az irányba, melybe a rendező szeretné, és a feleséget alakító Freida Pinto annyira paranoiás, hogy nem érti a néző, hogy egyáltalán hogyan maradhattak együtt ennyi ideig. Mindenesetre ha a nők úgy viselkednének, mint Pinto karaktere, akkor az is biztos, hogy egy sorozatgyilkosnak/drogbárónak sem lenne asszonya, hiszen már az első gyanús jelnél faképnél hagynák őket.

Logan-Marshall Green hozta a tőle megszokott formát, és próbált minél többet kihozni egy abszolút szürke karakterből. Kár, hogy hiteles lélekrajzot, motivációt már nem tudtak adni neki Salkyék, emiatt a nagy csavar katarzisa is elmarad. Az Intrusion így egy színtiszta jó és rosszra lebutított történet lesz, ahol a legnagyobb tanulság, hogy támogathatod teljes mellszélességgel a szerelmedet, egyetlen gyanús húzással viszont máris eljátsszod hosszú évek bizalmát. Ilyen példák láttán ne csodálkozzunk, hogy a kevésbé problémás párok is inkább a kapcsolatból való kimenekülést választják a megbeszélés, a másik megértése helyett.

Horror Box Office értékelés: 45%
IMDB értékelés: 5.2

Hozzászólás