Escape Room: Tournament of Champions / Végtelen Útvesztő 2 – Bajnokok Csatája (2021)

Bár Robitel visszatért a rendezői székbe a folytatáshoz, válaszok helyett csak csalódott szájhúzásokat kaphatunk a második résztől.

A történet: az előző rész túlélői más “bajnokokkal” együtt egy újabb játékba csöppennek bele.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Az első rész zárójelenete konkrétan felvezette volna a folytatást, csak hát időközben eltelt pár év, meg megváltozott a világ is, úgyhogy egy nyakatekert módon igyekeztek megmásítani az eredeti víziót. Legalábbis nekem ez az érzésem. Sajnos ebből az is fakad, hogy sokszor kilóg a lóláb az első részhez képest, mivel a koherencia lépten-nyomon, de megbicsaklik.

A világbővítést egy érdektelen háttértörténettel igyekeztek orvosolni, ami több szinten sem működik, a legrosszabb pedig, hogy lényegében a film nagy csavarját erre a szálra építették fel. Ezt a húzást nem tudtam megfelelően értelmezni, sem értékelni. Az új szereplők terén sem sikerült következetes maradni, hiszen a nagy bajnokokról való lepellerántás teljesen ellentmond az addig látottakkal.

Érződik a filmen, hogy görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy kibővítsék a sztorit, hogy grandiózussá tegyék azt, de egyben mégis személyesebbé a háttértörténet keretével. Ám ez a két cél teljesen új alapokról indítva ritkán kivitelezhető jól egy folytatásban. Így hát a Tournament of Champions sem lesz több egy sokat akaró, de keveset markoló második résznél, ami után még talán az elkészültét is sajnálni fogjuk. Mert az előzmény alapján sokkal több lehetett volna ebben a franchise-ban.

Horror Box Office értékelés: 47%
IMDB értékelés: 5.8

Hozzászólás