A Netflixes horrorok már eleve handicappel indítanak a legtöbb horror rajongónál, nálam pedig tovább húzza lefelé az elvárásaimat, ha brit alkotásról van szó. Pont ezek ellenére volt igazán kellemes meglepetés a His House, mely erős színészi játékkal mutatja be, milyen traumákat hordozhatnak magukkal a menekültválság résztvevői.
A történet: egy afrikai menekült házaspárt egy megüresedett lakásban szállásolja el a brit hatóság, ahol utolérik őket a múlt árnyai.
Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Ha vesszük a fáradtságot, és felütjük a Google-ben a His House-t, szinte minden második kritika Remi Weekes rendezőt fogja ajnározni, és kétségtelen, hogy az elmúlt évek felhozatalához képest üdítő debütálás ez – de azért illik hozzátenni, hogy nem egy Robert Eggers/Jordan Peele/Ari Aster-féle debütálásra kell számítani. Weekes ügyesen vegyíti az Afrikában átélt horrort, illetve az Egyesült Királyságban tapasztalt negatív előítéletet, melyet megfűszerez egy kis sámánikus ijesztegetéssel, ez a fura koktél pedig működőképes vegyületet alkot.
Szükség volt hozzá azért a két főszereplőre, Sope Dirisura és Wunmi Mosakura, akik hitelesen tudták adni mind a menekült, mind az elhidegült házastárs szerepet, hogy az ijesztegetések közepette beléjük hasítson a legnagyobb félelem, hogy lényegében ketten érkeztek a biztonságosnak hitt Brit-szigetekre, ám valójában egyedül maradtak a feldolgozatlan problémáikkal. A bocsánatkérés és a másik megértésének keringője sok kört ír le, mielőtt az első legfontosabb lépést megteszik az önreflexió irányában, mely utána dominóként indítja be a hőn áhított önfeloldozási folyamatokat.
És bár egy egész bekezdést szenteltem a drámai rész érzékeltetésére, félreértés ne essék: a His House tényleg egy félelmetes film, melynek hangulatához külön asszisztál a két főszereplő magányossága. A néző is jól tudja, hogy sem Dirisura, sem Mosakura nem számíthat a másik támogatására az ijesztegetések közepette, és gondolkodóba is ejt minket, hogy vajon mi hasonló helyzetben képesek lennénk-e önmagunkra támaszkodva szembe nézni a félelemmel és annak következményeivel. Mert a természetfeletti rémségeken túl a valódi világ problémái ugyanolyan szörnyűséges akadályokként tornyosulnak a hőseink előtt, ami még a “békésebb” perceket is iszonyú nyomasztóvá teszi.
A His House valószínűleg sokak számára a természetfeletti ijesztegetések miatt marad emlékezetes, de aki nyitottabb a drámai jellegű horrorra, ők is remekül fognak szórakozni ezen a filmen.
Horror Box Office értékelés: 61%
IMDB értékelés: 6.5
[…] mutatta be ennek a mostani trendnek a negatív következményeit, az It Lives Inside vagy a His House pedig pont a bevándorlók perspektíváját járja körbe. Ez is jól példázza, hogy ezek a […]
KedvelésKedvelés