A Grave Encounters óta gyengéim a “kísértetvadászok” koncepciójú horrorok, melyben a szakavatottnak tűnő emberek addig járnak kísértetjárta házakba, míg egyszer pórul nem járnak. A Harland Manor ígéretesen kezd, sőt, még úgy is tűnik, hogy képes lesz valami újat mutatni, hogy aztán csúfosan belefúljon az unalom mocsarába.
A történet: három kísértetvadász a hírhedt Harland udvarházat vizsgálja meg, hogy felfedje annak tragikus titkait.
Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
Steven R. Monroe filmje úgy kezd, ahogy a nagykönyvben meg van írva: rögtön beszippantja a nézőt egy kellően sötét múltú ház sztorijával, meg kompetensnek tűnő szellemirtó szakemberekkel. A nagy újítás a részéről, hogy ezúttal nem kóklerek kerülnek a középpontba, akik előtte minden egyes jelenséget a műsoraikban csak megjátszottak, hanem tényleg van tapasztalatuk valódi paranormális helyzetekkel, ennek megfelelően pedig nem szarnak be az első önmagától kinyíló szekrényfiók láttán.
Ami viszont az erősségnek tűnik kezdetben, az lesz végül a film veszte is. Monroe azért foggal-körömmel kapaszkodik a hasonló felállású filmek sémáiba, és hiába mutatja be a hőseit valódi veteránokként, végül ugyanazokat az ostoba hibákat elkövetik, mint a zöldfülűek. Lehet én gondolom rosszul, de ha több szerencsém volt valódi szellemaktivitáshoz, akkor már csak azért sem fogom hergelni őket a soron következő helyszínen. De lehet csak én vagyok beszari.
Mindenesetre nehéz úgy izgulni és félni egy filmen, ha közben a hőseink a félelem egy fikarcnyi szikráját sem mutatják, még a sokasodó baljós jelek ellenére sem. Ez pedig teljesen aláássa a film második felét, amikor már bekapcsolná a cselekmény a parafaktort, ami viszont minden várakozásunk ellenére nem érkezik meg. Nem kapunk gore-t, nem kapunk jump scare-eket, sőt még igazán fordulatot sem a cselekményben (főleg a háttérsztorira gondolok), csak Rambo beállítottságú kísértetvadászokat, akik a jól ismert veszélyek tudatában is egyedül kóborolnak egy leharcolt épületben, és akkor lepődjünk meg, hogy végül bajuk esik? A bónusz finálé pedig már tragikomikumba illő az új tulajdonosok érkezésével.
Kissé spoileres írás kerekedett ebből, amiért elnézést, de tényleg sajnálatos, hogy egy ennyire jó potenciállal bíró nyitány után sikerült ezt az unalomkupacot összehozni.
Horror Box Office értékelés: 32%
IMDB értékelés: 4.7
[…] a szemetszúró pénzhiányt. De hát mire is számítson az ember, ha a szintén unalomba fúló Harland Manor rendezőjével van […]
KedvelésKedvelés