I’ll Always Know What You Did Last Summer / Örökké Tudom Mit Tettél Tavaly Nyáron (2006)

Amikor már azt hinné az ember, hogy egy franchise teljes padlót fogott, mindig jön egy új rész, ami meg tudja válaszolni a szóban forgó kérdést, hogy van-e lejjebb. Igen, van.

A történet: egy coloradói tini baráti társaság egy óvatlan hülyéskedéssel megidézi a Halász szellemét.

Horror Box Office Verdikt: Messziről kerülendő
Kisregényt lehetne írni arról, miért is lett ennyire rossz a harmadik része a franchise-nak, de igazából nem is érdemel szógyarapítást. Talán őszinte újító szándékkal kerültek be a változatások, amik, de hogy ezzel szépen szembeköpték az elődöket, az is biztos. A helyszínváltás már eleve nem indokolja azt, hogy a Halász jelen legyen, elvégre valami víz közeli településnél számítanánk egy ilyen szakmabelire. Ez csak a kisebb gond. Az, hogy fullba nyomja a kreténséget és a túlzást a film, az már a nagyobb. Nincs egyetlen karakter sem, aki kicsit is racionálisan gondolkodna, beleértve az “érett” felnőtteket.

Ha pedig a cselekmény zagyvaságán, illetve a szürke karaktereken túl is tennénk magunkat, akkor az iszonyatos kamerakezelés biztos tesz majd róla, hogy minden életkedvünk elillanjon. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy az eredeti film vagy az eredeti könyv jogutódjai hogyan engedhették meg, hogy bármi köze legyen ennek az alkotásnak a franchise-hoz. Nem hittem volna, hogy egy év alatt három olyan filmélményben lesz szerencsém, mely megingatja a filmekbe vetett hitem, de így alakult végül. Murder, Death Koreatown és The Stay, üdvözöljétek a harmadik tesót a legborzasztóbb filmek toplistájában.

Horror Box Office értékelés: 10%
IMDB értékelés: 3.5

I’ll Always Know What You Did Last Summer / Örökké Tudom Mit Tettél Tavaly Nyáron (2006)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás