Rögtön egy év múltán kapott folytatást a Halász története, ám ennél bugyutábban nem is folytathatták volna az események láncolatát.
A történet: egy évvel az előző film eseményeit követően a Halász visszatér, hisz még mindig tudja mit tettek a tinik… tavalyelőtt.
Horror Box Office Verdikt: Messziről kerülendő
Míg az első film, ha messze is volt a tökéletestől, de legalább egy korrekt tinihorrorként képes volt eladni magát a maga rejtélyével meg a korhoz képest ötletes elhalálozások bemutatásával. Az előző posztban felemlegetett finálé pedig egy jól irányzott sokként hathatott a ’90-es évek nézőközönségének, asszisztálva az emlékezetes pillanatokhoz. A folytatás azonban a lehető legtöbb ponton megbukik: még bugyutább karakterek, céltalan öldöklések, egy nagyon erőltetett csavar, valamint az első film rejtélyének hiábavaló továbbvitele.
Ezek közül a legsajnálatosabb a Halász karakterének teljes lecsupaszítása egy mániákus gyilkológéppé. Persze, már az előző filmben sem volt rendben, amit csinált, de ott még érthető volt a motivációja, aminek megfelelően célzottan cserkészte be áldozatait, kevés plusz áldozatot szedve. Itt már igazából a valóban ártatlan emberek sokkal nagyobb veszélyben vannak, mint a még mindig bűntudattal együttélő tinijeink (pedig az 1997-es alkotás végére még az is kiderül, hogy nem öltek meg senkit), így kinullázva azt az érdemi üzenetet, aminek még volt nyoma az előzményben. Az első rész fináléjának kimagyarázása, majd annak megismétlése pedig annyira lusta írói megoldás, hogy ihajj. Ez már nem is a felesleges folytatások táborát erősíti, hanem a lelketlenekét – és ekkor még azt hittem, hogy ennél már nem is süllyedhet lejjebb a franchise.
Horror Box Office értékelés: 29%
IMDB értékelés: 4.7