Elérkezett 2021 október 31-e, azaz Halloween napja és estéje. Bevallom, év elején azért azzal számoltam, hogy mostanra már egy egész szép gyűjtemény lesz a blogon az elmúlt évek horror megtekintéseiből, de sajnos nem sikerült konzisztensen foglalkozni a blogommal. Ezen mindenképp van mit fejleszteni, és jövőre már egy jóval komplettebb ajánlóval szeretnék érkezni. Most azonban összegyűjtöttem egy csokorba a Horror Box Office-on is megtalálható Halloween tematikájú filmeket, melyeket szívesen ajánlok egy ma esti horror maratonhoz.
Az újoncoknak: Trick ‘r Treat
Miért? Egyrészt ez egy könnyed hangulatú alkotás, másrészt pedig antológia jellegéből fakadóan lehet szüneteket tartani a szegmensek között. Egy olyan film lett a Trick ‘r Treat, mely képes megmutatni, hogy a horror zsánerében is mennyi kreativitás elfér – az előre és hátrautaló fejezetek, az ismert klisék felrúgása, illetve egy ötletes keretes szerkezet mind-mind asszisztál egy emlékezetes élményhez.
Múltidézőknek: Ghostwatch
Miért? Erre a “filmre” érdemes lesz úgy beülni, hogy a ’90-es évek első felének mentalitását és világszemléletét erőltetjük magunkra. A mobilok még nem elterjedtek, a köztévében látottakat pedig a többség minden fenntartás nélkül elfogadja, főleg ha még jól ismert arcok is közreműködnek egy elsőre teljesen hülyeségnek tűnő műsorban. A Ghostwatch volt az a megismételhetetlen kísérlet, amikor is a BBC hülyére vette a brit tévénéző társadalom felét, és egy “valódi” kísértetjárást közvetített. “Élőben”. Csak gondoljunk bele, hogy minket hogy érintett volna, ha Borbás Marcsi egy hasonló műsort követően több napra eltűnik a nyilvánosság elől, mint azt tette a BBC munkatársa.
Trancsírozásra vágyóknak: Haunt / Prédák
Miért? A Haunt egy remek példája annak, hogy hogyan működhet jól egyszerre egy film gore- és parafaktorja, anélkül, hogy az egyik átcsúszna már a komikum tartományába. A helyszín már önmagában félelmetes, a különböző szobák láttán is feláll a szőr a hátunkon, hát még amikor a maszk mögé búvó segítők végül felfedik arcaikat.
Dokumentaristáknak: The Houses October Built
Miért? Az USA-ban már nagy hagyománya van az októberben megépülő kísértetjárta házaknak, ahol kicsik és nagyok egyaránt megkaphatják az éves horror adagjukat. Mint azonban a Hauntban is bemutatásra kerül ez, az attrakciókat gyorsan megunják az emberek, és mindenki a következő extrém szintet képviselő házat kutatja, vagy akarja megépíteni. Meddig lehet azonban elmenni ilyen szempontból? A The Houses October Built az ijesztegetésen kívül ezt a témát is körbejárja, hogy a bizniszben régóta jártas emberek hogyan látják belülről ezt a problematikát.
Akik nem akarnak ma aludni: Hell House LLC
Miért? Stephen Cognetti trilógiájának első felvonása ügyesen épít fel egy rejtélyes mitológiát egy kegyetlenül para helyszínen, amit még a főhőseink is igyekeznek még félelmetesebbé avanzsálni, hogy autentikus legyen a kísértetjárta ház feeling. Míg a The Houses October Built a felhasználók oldaláról mutatja be a bizniszt, addig itt a szervezők szemszögéből kerül bemutatásra, miből is áll egy kísértetjárta ház megépítése, bepromózása – és hogy milyen ijesztő pillanatokban lehet részük azoknak, akik minden intő jel ellenére egy elátkozott helyen igyekeznek meggazdagodni. A Hell House LLC-nek nagyon jól áll a found footage formátum, amin keresztül az ötletes ijesztegetések felejthetetlen élmények maradnak.
Ez lenne hát idénre az ajánlóm, remélhetőleg mindenki talál magának egy szimpatikus alkotást a csokorból. A veteránoknak meg akár mind az öt film is beleférhet, ha időben kezdik el a maratont.
[…] egy újabb év, és ismét Halloween éjszakáját ünnepelhetjük (már aki). Tavaly igyekeztem Halloween tematikájú ajánlásokkal szolgálni, idén inkább a klasszikus ijesztegetésre fektetném a hangsúlyt. Sajnos idén sem sikerült […]
KedvelésKedvelés