Az idei Halloween egyik slágerfilmje lesz a Paranormal Activity franchise legújabb fejezete, mely egy teljesen új történet kiindulópontjaként fog szolgálni. Ha legalábbis megéri a következő részeket, amit a Next of Kin alapján megérdemelne.
A történet: Margot, egy fiatal lány ellátogat egy ámis közösségbe, hogy megismerhesse halott anyjának vérrokonait.
Horror Box Office Verdikt: Csak rettegés, más semmi
Bevallom őszintén, hogy nagy horror fanatikus létemre a Paranormal Activity franchise nálam az első résszel kimerült, és a további epizódokat már nem néztem meg. Ez akárhogy nézzük, egy pótolandó feladat lesz a jövőre nézve. Mindenesetre amikor szembejött velem a reboot első trailere, a fülbemászó gyerekmondóka és a felvillantott történetfoszlányok is felkeltették az érdeklődésemet.
Bár a franchise az évek során teljesen egybemosódott a found footage zsánerrel, számomra az is jelzésértékű lett, hogy a Next of Kinben is bőven akadnak olyan beállítások, melyeket nem a hőseink kamerája vagy GoPrója vesz fel. Tehát nemcsak történetében, hanem technikai megoldásaiban is kész szakítani William Eubank filmje az elődökkel.
A Next of Kin középpontjában a természeti közösségekkel szembeni tartózkodásunk, félelmünk húzódik. Nem tudom, hogy Magyarországon a hasonszőrű közösségek mennyire elterjedtek, de az USA-ban méltán híresek vagy hírhedtek a technológiai vívmányokat teljesen elutasító ámis csoportosulások. A mindennapjainkat már teljesen átitató technológia hiánya egy olyan ismeretlen faktort képes belecsempészni a hasonló tematikájú filmekbe, melyek tudat alatt máris beindítják a félelemért felelős kémiai folyamatokat az emberben, hát még ha ezt megfejelik valóban fura módon viselkedő emberekkel és gyerekekkel. A Dan Lippert által életre keltett Dale egyébként nagyszerűen hozza az átlagember reakcióit a filmben, ő az, akivel leginkább hasonulni tudunk mezei nézőként.
Eubank ügyesen adagolja a franchise új mitológiájának kirakós darabjait, ugyanakkor akadnak bizonyos jelenetek, melyek teljesen randomnak tűnnek, és mintha csak az ijesztegetés miatt kerültek volna be a filmbe. Hatásosnak hatásos, viszont nem viszi előre a történetet, és kétlem, hogy a következő fejezetekben megmagyarázásra kerülnének ezek. Ha mégis így történne, fel lehet majd ezt a posztot emlegetni. Viszont azért külön pacsi kijár, hogy a két legijesztőbb jump scare-t lényegében még azelőtt megkapjuk, hogy valóban felforrósodna a helyzet a hőseink körül, ami jó kis trollkodást szül a bemelegítés szakaszban.
Miután nem vagyok vérbeli Paranormal Activity rajongó, én üdvözléssel fogadtam ezt az új irányt, amit elindít a Next of Kin. Még egy-két filmnyi potenciált ebben is látok, azonban remélem nem húzzák el úgy, mint az eredeti szériát.
Horror Box Office értékelés: 62%
IMDB értékelés: 5.3