Csináljunk egy fekete-fehér filmet, megidézve az Evil Deadet – ez lehetett az alapötlete a Here Comes Hellnek, de mint megannyi alkotás jó alapkoncepcióval, itt is megálltak a készítők a startnál, ahelyett, hogy a bonyodalom kibontakoztatásába is energiát és kreativitást feccöltek volna.

A történet: egy ’30-as évekbeli vacsoraparti éles fordulatot vesz, miután a résztvevők megidézik az egykori okkult háztulajdonos szellemét.

Horror Box Office Verdikt: Útközben félresiklott
A Here Comes Hellben bőven rejlett potenciál, de mint azt a bevezetőben is megjegyeztem, az alkotók megelégedtek a pofás kiindulóponttal, és annyiban is hagyták a cselekmény további részét. A film nézése közben végig a “miért?” kérdések merültek fel bennem: miért kellett a ’30-as éveket megidézni, miért kellett fekete-fehér felvételekkel brillírozni, milyen sajátos funkciót adtak ezek a “különös húzások”, hogy a jelen helyett a múltban játszódjon a film. Sajnos a film végére inkább a spórolás felé hajlottak a válaszaim, semmint a kreativitás kiélése felé.

Nem azt akarom mondani, hogy nézhetetlen film lett a Here Comes Hell, mert aki vevő az Evil Deadre jellemző démoni megszállásos gore-ra, az meg fogja találni a számításait. Ugyanakkor lehetett volna ez sokkal egyedibb és autentikusabb, mint amilyennek erőlködve igyekezett beállítani magát. Valószínűleg ez volt a legnagyobb bajom, hogy míg az elején tényleg lazának tűnik minden, a bonyodalom megérkezése után mintha elfogytak volna az ötletek, és unalmas, vontatott, valamint láthatóan erőltetett módon kezdik el nyújtani a játékidőt. Ezen pedig az sem segít, hogy igyekeznek vígjáték köntösbe bújtatni az eseményeket (ez a brit humor továbbra sem talál be nálam).

Amúgy volt már olyan szellemidézés a világtörténelemben, ami jól sült volna el?

Horror Box Office értékelés: 32%
IMDB értékelés: 5.0