James Wan az Aquaman után végre visszatért a horror zsánerébe, ami népünnepély és az év horrorja is lehetett volna egyben. Hogy miért nem lett az, arról a tovább után írok.

A történet: Madisont (Annabelle Wallis) élethű víziók gyötrik, melyek során szemtanúja lesz brutális gyilkosságoknak. Vajon a gyermekkori képzeletbeli barátja a felelős?

Horror Box Office Verdikt: Túl a komfortzónán
Ha Wan, akkor adná magát a kategória, hogy csak rettegés, más semmi, hiszen a Conjuring 1-2-nél a rendező még csak levegőhöz sem juttatta a nézőt két ijesztegetés között. Szóval nála ez a kategória lenne a telitalálat. Azt viszont már a Malignant bemutatása előtt nyilatkozta, hogy nem akart ismerős terepre visszatérni, ezért vállalta el inkább a Malignantot a Conjuring 3 helyett, hogy valami újba kóstoljon bele.

Az innovativitást nem lehet számon kérni Wanon, hiszen tényleg egy merőben új koncepciót bontakoztat ki a majd kétórás játékidő alatt – teszi mindezt úgy, hogy elhiteti a nézővel, hogy amit lát, az már a jól ismert fordulatokban fog kicsúcsosodni (ehhez egy bizonyos Pixies szám is nagyban asszisztál). Ezzel a részével nem volt egyáltalán baj, hiszen 2021-ben tényleg kevés dolgon tud már meglepődni a harcedzett néző, de itt szerintem nem én leszek az egyedüli, aki teljesen más végkifejletben gondolkodott.

Ami miatt mégsem tudok szuperlativuszokban beszélni róla, hogy pont Wan esszenciája hiányzott a filmből: a konstans rettegés atmoszférája. Ebből az első 10 percben még kapunk egy kis ízelítőt, de ahogy egyre többet látunk a gyilkosságokból, úgy tűnik el a Malignantból ez az aura, és válik egyre inkább egy trancsírozós horrorrá, ahol még csak izgulni sem tudunk a szereplőkért. A gonosz figura ereje teljesen inkonzisztens, egyik jelenetben megállíthatatlan, a másikban pedig egy egy az egy elleni harcot nem képes megvívni. Ez az inkonzisztencia pedig kinullázza a feszültséget, ebből kifolyólag a szereplőkért sem aggódunk, hiszen a botladózó gonoszról tudjuk már, hogy pont a fontosabb karakterekkel való találkozásnál fog elbukni a vérbosszúja.

A Malignant egyértelműen a központi rejtélyre húzta fel a szenzációt, és mint írtam, ez a része nagyon jól működik, garantált a döbbenet a végén – pont emiatt sorolom a fenti kategóriába. Maradtak ugyan homályos foltok a történetben, amelyeket valószínűleg a folytatásban fognak körüljárni – a kérdés az, hogy a nagy csavar után tud-e elég érdekes maradni ez az alapkoncepció? Őszintén szólva nem tudom, és ha Wan nem direktorként térne vissza, akkor teljes bizonyossággal hinném a második rész bukását. A Malignant tipikusan egy egyszeri csoda, és abból sem a tökéletes fajta.

Horror Box Office értékelés: 65%
IMDB értékelés: 6.3