Sajnos egyre több olyan horror film akad, melynek képesek összerakni egy izgalmas és érdekes előzetest, hogy aztán a végtermékkel jól megszivassák a nézőt. A 2019-es The Beach House is ez a kategória lett.

https://youtu.be/WwAEWM9Jzfs

A történet: egy párkapcsolatukat felmelegíteni vágyó pár kiruccan a srác családjának tengerparti házába, ám a hétvége halálos fordulatot vesz, amikor fluoreszkáló létformák lepik el az éjszakai kilátást.

Horror Box Office értékelés: 28%
IMDB értékelés: 5.3

Miért pont 28%?
Ha az unalommal ölni lehetne, akkor a The Beach House egy elég potens fegyver lehetne rosszakaróink kezében. Márpedig én szeretem a drámákat, csak hát ez se nem dráma, se nem horror kategória. A cselekmény csigalassúsággal halad előre, a karakterek közötti feszültséget pedig egyáltalán nem sikerül átadni, kinullázva a kialakítandó empátiát az irányukba. Ez ugyebár akkor üt nagyon vissza, amikor elkezdenek veszélyessé fordulni a dolgok, ám ez a “hirtelen” váltás az elnyújtott expozíció után inkább nevetségessé, mint félelmetessé teszi a látottakat. A főszereplő lány, Liana Liberato nagyon küzd és nagyon akar a filmben, de nincs akkora karizmája, hogy egyedül elvigyen a hátán egy sok sebből vérző projektet. Az alapkoncepció pedig ígéretesnek mondható a természet tengerből érkező bosszújával, de úgy tűnik, hogy a kreatív stábok nem tudják kiaknázni az ötletben rejlő potenciált – ugyanis ez már legalább a negyedik hasonló tematikájú film az elmúlt 1 évemből, és mind a négy félresiklott. Pedig alapvetően érdekes az alapötlet, de a realitás és a fikció talaján lavírozva rendre elhasalnak a hasonszőrű alkotások.

Mi tetszett – SPOILERESEN?
Ebben a szekcióban a cselekmény egy-egy ötletesebb megoldását vagy a hangulatot szoktam kiemelni, de a The Beach House-nál ezen kategóriákban nem volt semmi kiemelkedő. Az alapötlet egyáltalán nem egyedi, a cselekmény kibontása nagyon rossz tempójú, az atmoszféra pedig épp annyira csapongó, mintha a rendezők is becsokiztak volna, nem csak a szereplőik. Viszont legalább színészi alakításban sikerült tisztességeset alkotni – a már előbb is említett Liberato kisasszony mellett nekem tetszett Jake Weber letisztult, sallangmentes játéka. Nem nyújtott semmi extrát, pont ettől vált hitelessé és életszerűvé, hogy aztán a legértelmesebb karakter címével együtt begyalogoljon a tengerbe.

Mi nem tetszett – SPOILERESEN?
Unalom, unalom, unalom. 80 perc játékidőből nettó 10 percben történik valami, a maradékban pedig a drámai vonalra helyeződne a hangsúly, de abszolút nem ismerjük meg a karaktereket annyira, hogy törődjünk értük. Ennek a helytelen karakterhasználatnak a csúcspontja, amikor a már megfertőződött és átalakult Randallt (Liana Liberato Emilyjének a pasija) a barátnője a könnyeivel küszködve öli meg (vagy csak bántalmazza). Jeffrey A. Brown direktor szerintem ide valami katarzisféleséget képzelt volna el, helyette egy teljesen antiklimatikus jelenetsort kapunk, végérvényesen aláásva azt a drámai vonalat, amelyet az unalom oltárán feláldozva próbált volna felépíteni.

Emlékezetes jelenet – SPOILERESEN
Brownnak sikerült egy pulzuspumpáló képsort felvillantani a végére – a ház pincéjében a teljesen átalakult, vizenyős bőrű ex-ember legalább jól nézett ki abban a 3 másodpercben. Gondolom a büdzsé 80%-a erre ment rá.