Kevés szereplős, erdőben ragadós horror, mely egészen a mérföldekről megmondható csavaráig működött is, mint paraforrás, de a végére elfogyott belőle a szufla a rettegéskeltés terén. Így sem egy vállalhatatlan darab, de ebben több is lehetett volna.

https://youtu.be/3HoJPq3qHzk

A történet: egy közösségi sofőr és kimerült utasa egy erdőben rekednek, ahol egy túlvilági entitás legbensőbb vágyaikkal és félelmeikkel szembesíti őket.

Horror Box Office értékelés: 51%
IMDB értékelés: 5.2

Miért pont 51%?
Michael Nader alkotása egy 2021-ben igen fontos tematika köré ágyazódik, ami nem más mint az idegenekbe vetett megalapozott vagy megalapozatlan bizalmatlanság. Sajnos, amilyen szépen visszapattintja a kezdetleges felvetéseinket a film egyharmadánál, utána kétharmadnál mégis meghunyászkodik, és kiszolgálja a sokakban munkálkodó bizalmatlan démonok suttogásait. Az, hogy végső soron happy enddel végződik a The Toll, csak a cselekmény szintjén állja meg a helyét, a közvetített üzenet terén csúnyán félresiklik a kommunikáció a direktor és a nézők között. Ami a parafaktort illeti, az is “a nagy fordulatig” marad működőképes, utána megszűnik a film félelmetes lenni, mivel hirtelen átcsap egy üldöző thrillerbe, ami enélkül sokkal jobb lehetett volna az összkép. A The Toll is az a bizonyos középkategória, amiben nincs kimagaslóan emlékezetes megoldás, és nem is annyira rossz, hogy a haverokkal kibeszélje az ember – pont abba a halmazba tartozik, ami már az utolsó képkocka után rálép a feledésbe merülés elkerülhetetlen útjára.

Mi tetszett – SPOILERESEN?
A két színész közti dinamika a film első felében még hitelesnek is hat, ahogy a teljes bizalmatlanság árnya rávetül kettőjük kommunikációjára. Megy a találgatás a néző fejében is, hogy most melyikük viselkedése a gyanúsabb és még talán hihetünk is Spencernek, hogy ő tényleg csak egy fura szerzet, akiből mindenki a legrosszabbat nézi ki, de sajnos azért az indító jelenet több mint árulkodó lesz ennek ellenkezőjéről.

A The Toll első negyven perce amúgy szépen megágyaz egy körömrágós horrornak: az erdőben felvillanó arcok, a kiakasztott bábuk, a rejtélyes üzenetek mind jó alapnak bizonyulnának egy tisztességes horroralkotáshoz, csak ezeket végig kellett volna vinni, ahelyett, hogy az első jelenet által implikált benyomásunk beigazolódjon, miszerint Spencer tényleg egy pszichopata gyilkos.

Mi nem tetszett – SPOILERESEN?
A film második fele. Akármennyire klisés, de a szereplők saját félelmeikkel való szembesítése még visszafordíthatta volna a pozitív irányba a cselekményt, ám Cami és Spencer összeugrasztása kiherélte az addig felépített hangulatot. Michael Nader sem tudott elszakadni attól a felállástól, hogy ha adott két különfajta gonosz, illetve egy jó karakter, akkor az utóbbi kerüljön ki győztesen a konfliktusból. És bár bizonyára lehangoló lett volna, ha a sorozatgyilkos Spencer nyeri el az életet a Tollmantől, az mégis adott volna egy realisztikus ívet a cselekménynek, és koherensebb lett volna a félresiklott üzenettel is. Ha már mindenképp igazolni kellett az első képkockák által keltett benyomást, akkor Nader nyugodtan mehetett volna all-in, de inkább visszahátrált, ami a lehető legrosszabb végeredményt produkálja – egy megalkuvós, abszolút felejthető alkotást, amiről írtam is feljebb, hogy gyorsan a feledés mocsarában fogja találni magát.

Emlékezetes jelenet – SPOILERESEN
Nem volt benne semmi pozitívan vagy negatívan kiemelkedő, ezért ide sem tudok semmit sem írni.