Horror in the High Desert (2021)

Olyan iramban érkeznek mostanában hétről hétre a horrorfilmek, hogy nem győzöm utolérni magam sem a megtekintésükkel, sem a szemléjükkel. De azért igyekszem. Mostani recenzióm tárgya az idei évben megjelent found footage/mockumentary hibridből a második, amit megnéztem. A végeredmény még nem az igazi, de az összhatás jobb volt, mint a Curse of Aurore.

A történet: 2017-ben egy tapasztalt túrázó az észak-nevadai sivatagban egyszerűen elveszett, a dokumentumfilmes stáb pedig eme eltűnés rejtélyének akar a mélyére ásni.

Horror Box Office értékelés: 56%
IMDB értékelés: 5.5

Miért pont 57%?
Tavaly a Willow Creek nézése közben döbbentem rá, hogy egy-egy filmet igenis el lehet adni egy nagyon jól megkomponált jelenettel vagy jelenetsorral. Bár a Willow Creekről ezen a blogon még nem értekeztem, de akik látták, azok biztos nem felejtik el azt a kb. 15-20 perces éjszakai sátras szekvenciát, ami még a legközömbösebb nézők hátán is felállítaná a szőrt. Valami hasonlót hozott létre Dutch Marich rendező a Horror in the High Deserttel, csak sokkal jobban sikerült felépíteni a “kulcsjelenetet” a film végére. Emellett Marich kendőzetlenül felhasználta a Blair Witch Project formuláját, miszerint teljesen ismeretlen színészekkel forgatta le ezt az áldokumentumfilmet – ami többnyire előnyére, de sok esetben hátrányára is vált.

Mi tetszett – SPOILERESEN?
Remek struktúrával rukkolt elő Marich rendező. Ahogy a szinopszisban is megemlítik, egy “hároméves” nyomozás részleteit és fejleményeit mutatja be a Horror in the High Desert, és miután tavaly megnéztem a Tiger Kinget, így abszolút hihetőnek tűnik, ahogy az idő előrehaladtával egyre több furaság merül fel egy szimpla eltűnéses ügy kapcsán. És még az sem teljesen túlzás, hogy végül valahonnan előkerült a kamera azzal a bizonyos utolsó felvétellel, ami sikeresen csúcsra járatja a rettegést a film végső perceire.

Az külön dicséretes, hogy bár eljátszadozik a paranormális és egyéb megmagyarázhatatlan jelenségek gondolatával az eltűnés kapcsán, végül mégis egy földhöz ragadtabb megoldás lesz a rejtély kulcsa, ami csak még félelmetesebbé teszi az egész filmet. Az biztos, hogy egy darabig nem vágyom sem kettesben, sem egyedül a vadonba.

Mi nem tetszett – SPOILERESEN?
Alapvetően megadta a báját az egész nyomozásnak, hogy teljesen amatőr színészek szájából halljuk, értelmezzük a fejleményeket, eseményeket. Ez a dokumentarista jelleg is hozzájárul ahhoz, hogy a finálé tényleg annyira hatásos legyen, mint amilyen lett. Viszont egyes szerepekre lehetett volna ügyesebben castingolni. Egyrészt az eltűnt srác, Gary, és a “nővére”, Beverly párosa – nos ennél kontrasztosabb testvérpárt nem is találhattak volna, már csak a kinézetnél maradva. Másrészt, a Garyt alakító Eric Mencis nem tudom, hogy miért beszél akcentussal/beszédhibával a videós bejegyzéseiben, de ez is csak még jobban kihangsúlyozta, hogy mennyire mesterkélt a testvéri szál Gary és Beverly között. Ez sokszor aláásta azt az érzelmi töltetet, amit Beverly interjúinak kellett volna megteremtenie.

Harmadrészt, bár a már említett Tiger King is kecsegtetett hajmeresztő fordulatokkal, itt a Horror in the High Desertben tényleg olyan csavarok vannak, melyekről messziről lerí, hogy a forgatókönyvíró keze van a dologban. Persze, nem Gary karaktere az első, aki külön életet él a világhálón, de azért az teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy több tízezer feliratkozó bázissal bíró saját videóscsatornáról senkinek sem hencegne a személyes ismerősi körében egy blogger. Szóval ennek a csatornának a “véletlenszerű” felfedezése is már vicc kategória volt, de a pontot az i-re Beverly tette fel, amikor törölte a bizonyítékként is szolgálható videókat a netről. Ha csak próbálnánk belőni a kronológiáját az eseményeknek, ez legrosszabb esetben is 2019-2020 fordulóján történhetett meg, amikor már nagyban dübörgött a felhő alapú tárhelyszolgáltatás, ahonnan igen nehéz véglegesen törölni bármit. Ezek a cselekmény előrehaladását segítő mesterkélt “balesetek” és “felfedezések” nálam kontraproduktív hatást értek el, és bár imádtam a finálét, ami a kiszámítható jump scare ellenére is a frászt hozta rám, ezek a részletek mégis lehúzzák az összpontszámot.

Emlékezetes jelenet – SPOILERESEN
Gary a kamerája éjszakai üzemmódjával veszi fel a hírhedt kunyhót a semmi közepén. Hirtelen valami neszt hall a háta mögül, majd a kamera visszatér eredeti pozíciójába, és azt látjuk, hogy valami megváltozott a kunyhó körül. Majd végül csak megmozdul a tákolmány tulajdonosa, egyenesen belenézve a kamerába.

Horror in the High Desert (2021)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás