Rendhagyó bejegyzés következik, hiszen egyrészt egy egész trilógiáról fogok most egy ültő helyemben értekezni, másrészt elkövettem már egy spoilermentes szemlét a Netflix legújabb tini horrorjáról a Puliwoodon, amit ezen a linken keresztül érhettek el. Ez egyben azt is jelenti, hogy ebben a posztban szűkszavúan fogok megemlékezni a félelem utcájában történtekről.

Kezdjük akkor szép sorjában az értékeléseket, először a számok, majd 1-2 mondatos verdiktek nyelvén.

Fear Street: 1994
Horror Box Office értékelés: 59%
IMDB értékelés: 6.2
Verdikt: döcögősen indul, és nem is feltétlenül szeretteti meg magát a karaktereivel, ám a maszkos gyilkosok, illetve a történet gerincét adó rejtélyszál mégis van annyira erős, hogy ellensúlyozza a direkt vagy véletlen bent hagyott logikai bukfenceket, bakikat. A visszatérő mészárosok kinézetre egyediek, jól néznek ki, és igazából tényleg félelmetesek – még akkor is azok lennének, ha nem tudnánk róluk, hogy a túlvilágról tértek vissza kísérteni.

Fear Street: 1978
Horror Box Office értékelés: 62%
IMDB értékelés: 6.8
Verdikt: hangulatilag a trilógia legerősebb darabja, szépen megidézi a ’70-es, ’80-as években játszódó camping slasher toposzt (bár aki igazán jót akar magának, az az American Horror Story kilencedik évadát nézi meg a nosztalgiázás érdekében). Ez is kissé lassan indul be, de ez igazából a trilógia minden egyes fejezetéről elmondható. Az itteni csavar működik a legjobban, még akkor is, ha nem feltétlenül fontos információ, hogy végül ki volt az igazi túlélője a ’78-as mészárlásnak. Kellőképpen összekuszálja a rejtély szálait, ugyanakkor ad néhány kapaszkodót, amivel már sejteni lehet, hogy ki is állhat a gyilkosságok mögött valójában.

Fear Street: 1666
Horror Box Office értékelés: 58%
IMDB értékelés: 6.7
Verdikt: a záró darab megmaradhatott volna halál lazának, de görcsösen igyekszik a legtöbb elvarratlan szál végére pontot tenni, amibe bele-beletörik a bicskája. Amennyire titkolóztak a rejtély kapcsán, a harmadik felvonásban annál gyorsabban ki lehet következtetni a nagy csavart. A végére az első két fejezet merészsége is alábbhagy, fontosabb szereplők már nem hullanak el, amivel rálép a biztonsági horrorok ösvényére – sajnos. A maszkos gyilkosok egymásnak esése viszont számomra emlékezetes momentum marad, még akkor is, ha a következő snittben rögtön felrúgja a film a saját szabályát, ami végül is a gonoszok kaszabolásához vezetett. A legfájóbb azonban a stáblistás jelenet, illetve az oda vezető út – annyira ellent mond mindenféle racionalitásnak, hogy mind a hőseink, mind a törvény szolgái ott hagyják a tetthelyen a démonidéző könyvet, amihez bárki hozzáférhet, amit persze végül valaki magához is ragad.

Trilógia-verdikt: mint látható fentebb, külön-külön egyik darab sem kiemelkedő, ám maga a három rész mégis jól működik együtt köszönhetően az érdekesnek mondható rejtélynek és a maszkos gyilkosok változatos garmadájának. Talán bele lehetne kötni, hogy túl lett nyújtva így is egy egész filmmel, de mivel még itt 2021-ben is nagy divatja van a múltidézésnek, a retróra kihegyezett közönség nem fog panaszkodni a három rész miatt. Meglepődnék, ha évekkel később referenciaponttá válna ez a trilógia, de az egyszeri önfeledt szórakozás kritériumait tudja teljesíteni – és bár ez pofon egyszerűnek tűnik, nagyon sok más horror bicskája beletört már ebbe.