Wrong Turn (2021)

Ígéretemhez híven egy kicsit elszakadok pár bejegyzés erejéig a found footage zsánerétől, bár túlnyomó részt továbbra is ilyen alkotások vannak talonban. Azonban úgy éreztem, hogy ideje múltidézés helyett az elmúlt egy-két évből meríteni pár arra érdemesebb művet, kezdve a Wrong Turn franchise idei újragondolásával.

A történet: egy tinikből álló társaság az Appalache-hegység egyik túraösvényét akarná végigjárni, ám a helyiek figyelmeztetése ellenére lelépnek a hivatalos útvonalról, mely végzetesnek bizonyul számukra.

Horror Box Office értékelés: 59%
IMDB értékelés: 5.4

Miért pont 59%?
Egy vallomással kell kezdenem: az én figyelmemet teljesen elkerülte az eredeti Wrong Turn franchise, úgyhogy nem volt összehasonlítási alapom a reboot kapcsán. Azonban a 2021-es változat megtekintése után az eredeti 2003-as trailere nem hozott lázba, sőt. A 2021-es verzió ügyesen machinált az előzetesével, hiszen bent hagyta annak lehetőségét, hogy ismételten elfajzott erdőlakók riogassák a hivatalos ösvényről lelépő túrázókat, ám ennél szerencsére sokkal földhöz ragadtabb megoldást választottak Mike P. Nelson rendezőék. Valószínűleg ez nem is fog tetszeni az eredeti franchise szerelmeseinek, de az, hogy felállítottak egy szabályrendszert és rációt a céltalan öldöklés helyett, számomra mindenképp pozitívum – de azért hozzá kell tenni, hogy volt néhány fordulat a cselekményben, ami mégis az utóbbi kategóriába sorolható. A 2021-es Wrong Turnben akad groteszk humor, harcedzett horror rajongókban is elismerést kiváltó grafikus képsorok, és bár a protagonisták mellőzik az észszerűséget, legalább az antagonisták koherensen és következetesen képviseltetik magukat a képernyőn. Ebből kifolyólag lehet, hogy morális szempontból fel tudjuk állítani a jó és a rossz ellenpólusát a két tábor között, ám mégis az utóbbiaknak szurkolunk, mert annyival érettebb viselkedést tanúsítanak, még ha sok más szempontból eltorzult is a világképük. Lehet, hogy egyszer még rászánom magam, hogy a 2003-as verziót is megtekintsem, de így látatlanban egyelőre amondó vagyok, hogy ez az új koncepció sokkal jobban megállja a helyét, mint a testileg elkorcsosult alakokat szörnyekként bemutató eredeti.

Mi tetszett – SPOILEResen?
Sok esetben használják rendezők, írók azt az eszközt az ellentétek kihangsúlyozására, hogy eltorzítják a negatív oldalon állók alakját, ami a trailerek alapján az eredeti franchise-ban is megtörtént. Az új elgondolásban csupán a természetbe könnyedén beleolvadó maskarákat húznak magukra a “bennszülöttek”, de a maszkok és sisakok alatt ugyanolyan húsvér emberek lakoznak, mint az általunk ismert civilizációt járó társaik. Nelson nem elégedett meg a felszínes, ez egy jó társaság, az meg egy rossz alaphelyzettel, hanem két olyan csoportot igyekezett szembeállítani egymással, melyek csak a maguk érdekeit védik. Ezt az aspektust különösen fontos kihangsúlyozni egy olyan alkotásban, ahol alapvetően “csupán” emberek feszülnek egymásnak, és nincs semmi természetfeletti a háttérben. Az “Alapítók” szabályrendszere faék egyszerű – ha behatolsz a territóriumukra, viseld a következményeket. Ha ártasz valamelyiküknek, akkor ne reménykedj abban, hogy a retorzió emberséges lesz. Egyfajta ősi törvényszerűséget, a szemet szemért elvet testesítik meg az “Alapítók”, mely a nyugati, fejlett társadolomból nézve elítélendő – ugyanakkor könnyen elfeledkezünk arról, hogy a legtöbb afrikai bennszülött törzsnél hasonló állapotok és irányelvek uralkodhatnak. Az “Alapítók” a fejlett társadalmak ezen képmutatásával állítanak szembe egy görbe tükröt. Ez a szelete a 2021-es Wrong Turnnek nagyon jól működik, és a film elsőszámú erősségének tekinthető.

Sajnos ezzel a pozitívumok többsége ki is fulladt, hiszen a film többi részletére, a cselekmény előremozdítására már nem maradt elég ötletelés, hogy az legalább ennyire hiteles legyen, mint az “Alapítók” társadalma. Ugyanakkor azt mégis dicséretre méltónak tartom, hogy a felkínált folytatás helyett a végefőcím alatt pörgő képkockákkal mégis lekerekítik a sztorit – persze ettől még tovább építhetik ezt a rebootolt világot, de legalább Jen (Charlotte Vega) és Scott (Matthew Modine) története mondhatni kapott egy méltó befejezést.

Mi nem tetszett – SPOILEResen?
Bár őszintének tűnik a bosszú hadjárat az “Alapítók” részéről, arra sosem kapunk választ a filmben, hogy az események láncolatát beindító farönköket mégis ki gurította le a hegyoldalról. Ez azonban csak egy baki a sok közül, ami végül a Wrong Turn koherenciáját kikezdi. A másik kedvenc az apa által felbérelt, rendkívül tapasztalt vadász volt, aki az egyik snittben még azt hangoztatja, hogy mindig ő menjen legelöl, hogy a következő jelenetben már a fia bandukoljon a társaság előörseként, ami természetesen balul sül el a család számára. Amikor groteszk humorról írtam, konkrétan erre gondoltam – ám nem vagyok biztos benne, hogy ez egy szándékosan parodisztikus húzás volt Nelson részéről. Szintén paródiába illő, hogy a teljesen átlagos apuka minden felállított csapdán keresztülvágja magát, amelyek előtte tucatnyi tapasztalt és ereje teljében lévő fiatal vagy középkorú vesztét okozta.

Aztán ott van a 2020-as évek pecsétje a filmen – lehetőleg minél több rassz és minél változatosabb szexuális orientáltságú szereplő felsorakoztatása. Alapvetően nekem nincs problémám azzal, hogy minél több színesbőrű vagy LMBTQ ember jelenjen meg különböző filmekben, főleg melyek a jelenünkben játszódnak, ám ennek túltolása legalább annyira káros, mint a teljes mellőzésük. Mert az LMBTQ emberek joggal háborodhatnak fel jelen esetünkben, hogy miért pont a meleg srác lesz az első áldozat, és a másik miért hal olyan szörnyű halált, amilyet. Legalább a színesbőrű aktivisták megnyugodhatnak, hogy képviselőjük túléli a kalandot, ámbár az átáll az antagonisták oldalára, amellyel a rendező végső soron rossz embernek teszi meg őt is. Sok ilyen betámadható felületet hozott létre ezzel a széleskörű reprezentációval Nelson, és valószínűleg a lehúzó kritikák túlnyomó többségének hátterében is az ezekből fakadó fájdalmak gyökereznek.

Végezetül pedig ide sorolnám a finálé meghunyászkodását. Láthatunk egy brutális vérengzést Jenék családi házában, ami teljesen váratlanul ért, ám az előzmények tükrében mégis indokolt és hihető. Ha ezzel ért volna véget a film, elismerően bólogattam volna, mert ez tényleg egy tökös húzás lehetett volna a rendező részéről. Csakhogy jön egy vágás, és kiderül, hogy az egész jelenetsor csupán egy borúlátó jövőlátás volt Jen részéről, aki ennek fényében egy kulturáltnak tettetett alkuba megy bele, kvázi megalapozva egy második résznek, amiben az apának ismét be kell hatolnia majd az erdőbe. Ezt végül a végefőcím ötletesen felülírja, szóval ezt a kisiklást sikerül némileg kiküszöbölni, de mégsem lesz így annyira merész és radikális, mint amilyennek eredetileg mutatja magát.

Emlékezetes jelenet – SPOILEResen
A sokat tapasztalt, bosszúszomjas vadász ötperces, de annál hatásosabb beköszönése. Mintha a híres “vadász, vadász…” vicc elevenedne meg előttünk.

Wrong Turn (2021)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás