Egy rendhagyóbb poszt következzen. Most hogy már a harmadik hónapját tapossa a blog, szembeötlöttek szempontok a rendszerezést illetően, ami az induláskor még elkerülte a figyelmemet. Viszont ahogy egyre gyarapodik a megszemlézett filmek száma, úgy idővel egyre nehezebb lesz kiigazodni rajtuk.
Ígértem toplistákat, melyek majd érkezni is fognak az idő előrehaladtával, de érezhetően van még mit bepótolni. Addig is viszont szerettem volna a leendő olvasóknak és magamnak is támpontokat adni, úgyhogy új kategóriák bevezetésére szántam el magam. Eddig a kategóriákat leginkább műfajonként szedtem szét, míg a címkékben az egyéb jellemzőkre, rendezőre, pontszámra és évszámra fókuszáltam. Úgy érzem, hogy megérett a rendszer, hogy kézzelfoghatóbb kategóriákkal segítsem az olvasókat, akik valamilyen kellemes borzongásra vágynának.
Lássuk hát, mik ezek az újítások:
- Messziről kerülendő: igyekszem olyan neveket adni a kategóriáknak, melyek már önmagukban is sokatmondóak. És hát ez pont olyan, mint aminek tűnik – olyan alkotások, melyeket sem horror-, sem mezei rajongóknak nem ajánlok, és melyek megtekintését még én is sajnálom így utólag. Helló, Entity Project vagy The 100 Candles Games.
- Útközben félresiklott: olyan alkotások, melyek ígéretes alapkoncepcióval rajtolnak, de aztán a megvalósítás során valami félrecsúszik – legyen az a történet kibontása, a színészi játék, a sok logikátlanság, vagy ehhez hasonlók. Jóformán az egyszer nézhető alkotások, melyek sokszor még a félelemfaktort is maguk mögött felejtik. Egy jó példa a kategóriára a The Banshee Chapter.
- Újonc turmix: kifejezetten a zsánerrel éppen csak ismerkedni kezdő nézőknek ajánlott művek, melyek nem fogják elriasztani elsőre a további horror kalandoktól. A parafaktor alacsonyszinten van, ám a szórakoztatásnak így is eleget tud tenni, mint a The Mortuary Collection.
- Csak rettegés, más semmi: filmek, melyek 100%-ban eleget tesznek a horror alapkövetelményének, tehát megemelik a pulzusszámunkat, a gyengébb idegzetűeknél pedig a játékidő kétharmadában szemeltakarást eredményeznek. Mindezt pedig úgy követik el, hogy minél kevesebb bosszantó logikai bukfencet sorakoztatnak fel. Bár még nem írtam róla a blogon, de aki látta a Sinistert, az ez alapján be tudja határolni ennek a kategóriának a határait.
- Túl a komfortzónán: különleges művek, melyek az izgalom és a félelem tradicionális fokozása mellett valami váratlan előrukkolásával fognak napokig tartó nyomot hagyni a nézőben. Ezek a filmek nem restek felrúgni a konvencionális toposzokat vagy egy új megvilágításba helyezni jól ismert kliséket, karaktereket. Közös metszete a pszichológiai, a művészi, illetve a jól felépített csavarokkal operáló horrorfilmek világának. Ilyen például a Hagazussa vagy I See You.
- Veteránoknak kötelező: harcedzett horror rajongók külön figyelmébe ajánlott alkotások, melyek leginkább önreflektivitásukkal, a zsáner megújításával, különleges történetükkel vagy megvalósításukkal vettek le engem a lábamról. A már szemlézett filmek közül a Behind The Mask erősíti ezt a kategóriát.
Úgy hiszem, ezzel a hat új kategóriával már könnyebben tudok útmutatást adni az olvasóimnak, illetve saját magamnak is. Természetesen a százalékos értékelések továbbra is megmaradnak, melyekkel együtt ezek a kategóriák egy egész jó irányba be tudják majd lőni az általam szemlézett filmeket.
Apropó, értékelés. Még a Behind The Mask posztban írtam le ismét hosszabban, de itt is külön megjegyezném, hogy a százalékaim az egész filmes palettára reflektálnak, nem korlátozom le őket csak a horror zsánerére. Lehet, hogy valakinek Kubrick The Shiningja egy 10/10-es horror, de közben ha műfajoktól eltekintünk, “csak” egy 7/10/es darab. Így hát amikor egy 70% feletti filmszemlét olvastok itt a blogon, nyugodtan tegyetek hozzá +10-15%-ot, ha a műfajon belüli helyét próbálnátok meg meghatározni.
[…] fog követni. A sort az egyéni kategória meghatározása fog követni – ezekről bővebben itt olvashatsz – amit spoilermentesen igyekszem majd megérvelni, ám ha az végképp elkerülhetetlen, nagy […]
KedvelésKedvelés
[…] Box Office Verdikt: Túl a komfortzónánŐszinte leszek, még nekem is újra kellett olvasnom a tavasz során megkomponált posztomat, amelyben az új kategóriákról értekeztem, hiszen elsőre nehéz volt belőnöm a Don’t […]
KedvelésKedvelés