Majdnem 15 éves késedelemmel, de megtekintettem végre a sokak által nagyra magasztalt Behind the Mask című filmet Scott Glossermantól, és szégyenkezve kell beismernem, hogy a hype nem túlzás körülötte – egy zseniális, önreflektív kritika a mára már leáldozóban lévő slasher zsánerről.

A történet: Egy olyan valóságban, ahol a 80-as évek slasher gyilkosságai mind megtörténtek, egy háromfős dokumentarista stáb felkutatja a következő slasher-ikont, Leslie Vernont (Nathan Baesel), hogy az végigvezethesse őket a terve megvalósításában.

Horror Box Office értékelés: 78%
IMDB értékelés: 6.7

Miért pont 78%?
Többször is megemlékeztem arról a blogon, hogy mennyire le tudnak venni a lábaimról a magukra vagy a zsánerre önreflektív alkotások – éppen ezért tartom mai napig a Scream/Sikoly franchise-t a horror műfaj egyik koronázatlan királyának. Scott Glosserman minden bizonnyal nagy rajongója lehetett Wes Craven franchise-ának, mert egyértelmű, hogy annak nyomdokain akar haladni, csak jóval könnyedebb hangvételt megidézve. Míg a Banshee Chapter kapcsán panaszkodtam, hogy mennyire nem áll össze a különböző nézőpontok összemosása, addig Glosserman megugrotta a lécet – igaz, ő megelégedett a mockumentary és a klasszikus nézőpont keverésével, amit viszont tudatosan váltogat, megőrizve így a cselekmény koherenciáját. A slasher zsánerre való megannyi kikacsintás, a szinte már paródiába fulladó önkritika az újabb önjelölt slasher-ikon részéről, mindezek kendőzetlenül csapódnak a néző arcába, és aki kicsit is jártas a horror-történelemben, főleg a 80-as évek alkotásaiban, az nagyra fogja értékelni a főüzenetet: nem kell semmilyen logikát keresni ebben az alműfajban, hisz a gonosz mindig egy lépéssel az áldozatok előtt fog járni, akárhogy igyekeznek is túljárni annak eszén. Nem szabad sem félelmetes hangulatot, sem gore-orgazmust keresni a Behind the Maskban, viszont a folytonos kiszólások, és kritikák a slasher íratlan szabályairól, és azok megkerülhetetlenségéről mégis egy ritka kinccsé teszik ezt egy olyan műfajban, ahol sajnos előszeretettel élnek az alkotók a repetíció eszközeivel.

Mi tetszett – SPOILEResen?
Mininovellát írhatnék a film pozitívumairól. Már a Leslie Vernonnal való megismerkedés után, amikor a címszereplő a cardio fontosságáról mesél a dokumentarista stábnak, megalapozza, hogy nem egy szokványos horrorról lesz szó. Ez a nyíltság a film karaktereinek részéről, melyben kiemelik, hogy mit miért tesznek, hogyan terveznek, miért volt szükség változtatni a megszokott formulán, elsőre teljesen idegenként hathat, de a legjobb az egészben mégis az, hogy nemcsak a karakterek, hanem maguk a színészek is élvezik feje tetejére állítani a zsánert, és szembeállítani a saját gyengeségeivel, hiányosságaival.

Ezúttal a nézőpont-váltást is remekül oldották meg, ellenben a Banshee Chapterrel – míg a film kétharmada áldokumentumfilmként próbálja eladni magát, ennek elhagyása akkor történik, amikor a dokumentumstáb tagjai lemondanak a kontrollról, hogy ő maguk is felsorakozzanak a potenciális áldozatok listájára. Végül azonban számukra is nyilvánvaló lesz, hogy az addigi kontroll is csak illúzió volt, az egész filmet Leslie Vernon alakítja, aki lényegében a mindenható rendező, Glosserman fikciós avatárjává válik.

A casting is remekre sikeredett – külön kiemelendő Nathan Baesel, aki a magabiztos őrült zseni álcája mögé bújva hiteti el magáról és az események sorozatáról, hogy ez az egész csak egy dilis játék, mígnem az első skalpokat begyűjti az utolsó este elején. A The Walking Deadből is ismert Scott Wilson, a nem túl bizalomgerjesztő veterán slasher-mentor szerepében egy olyan innovatív elem volt, mellyel idáig nem igazán találkoztam – de hát eleve ritka az, amikor egy túlvilági aurával megáldott slasher-ikon szemszögéből követjük nyomon az események láncolatát. Végezetül pedig külön pacsi Robert Englund, mindenki kedvenc Freddy Kruegerjének cameójáért – bár kicsit sajnáltam, hogy az ő szerepével nem hoztak be egy újabb csavart a történetbe.

Mi nem tetszett – SPOILEResen?
Fura lesz, de nem tudok kiemelni semmi égbekiáltó hiányosságot vagy bakit, ami a filmélmény rovására ment. Ebből kifolyólag talán magyarázatra szorulhatna, hogy miért csak 78% lett a végső verdikt, de az értékelési szempontjaimról már megemlékeztem a legelső posztomban, ahol arra is kitértem, hogy akár más műfajok alkotásairól is érkezhetnek ismertetők, élménybeszámolók, ezért fontos észben tartani, hogy az általam kiosztott százalékok nem korlátozódnak le csupán horror műfaján belüli skálára. Tehát ha arra vagytok kíváncsiak, hogy az adott horrorfilm szigorúan a zsáneren belül hogyan teljesítene, nyugodtan adjatok hozzá 10-15%-ot, ami a jelen ismertető tárgyát rögtön 88-93% közé tenné – ebben az esetben pedig máris hitelesebb a szekció első kijelentése, miszerint nincsen igazán szembeötlő negatívuma.

Emlékezetes jelenet – SPOILEResen
A cardiós jelenet a film elejéről. Ahogy őszinte komolysággal firtatja Leslie, hogy mennyire fontos, hogy sétálva is utolérje a rohanó áldozatait, az egyszerűen zseniális fricska a slasher filmek szabályrendszeréről.