Az újév első filmes élménye (ez igazából csak félig igaz), és egyben a blog első kritikája a Curse of Aurore-t fogja körbejárni, ami a napokban jelent meg VOD formátumban. Mint már említettem a bemutatkozó posztomban, a found footage filmek a gyengéim, úgyhogy amint megláttam, hogy Mehran C. Torgoley rendező első egészestés alkotása is ebben a formában igyekszik a nézőt kiidegelni, rögtön meg kellett lesnem. Potenciál volt az elgondolásban, de végül mégis csalódottan kellett felállnom a székből.

A történet: egy háromfős kaliforniai filmes baráti társaság (Aaron, Kevin és Lena) a kanadai Quebec tartományba utazik, hogy egy Fortierville nevű településen utánajárjon egy 1920-as tragédiának. Az akkor mindösszesen 11 éves Aurore Gagnon tragikus halált halt a szülei bántalmazásának köszönhetően.

Horror Box Office értékelés: 49%
IMDB értékelés: 4.8/10

Miért pont 49%?
Ez a középszernél egy fokkal gyengébb értékelés egyfajta “büntető verdikt”, mivel adott egy ígéretes alapkoncepció, amiből végül nem tudta kihozni a maximumot a rendező – vagy nem is akarta. Pedig egy igen csak kreatív keretes megoldással, és már önmagában is félelmetes környezettel van felvértezve a történet, ám végül ez sem lesz elég a pozitív filmélményhez. Rengeteg magas labdát dob fel a cselekmény, aminek várná a folytatását a néző, azonban a legtöbb esetben csak megvezetés lesz belőlük, ami a film végére már bosszantóvá tud válni. Ennél is súlyosabban hat az az önvallomás a szereplők és így maga Torgoley részéről is, miszerint céltalanul tengődnek, várják a sült galambot berepülni a szájukba. Megmenthetné a Curse of Aurore-t a gyengébb középszerűségtől, ha a hármas közti kémia legalább működne, de a drámai pillanatokban fájóan szembeötlő, mennyire nincs kohézió közöttük.

Mi tetszett – SPOILEResen?
A fentebb említett keret zseniálisan indítja el a cselekményt, amivel sajnos egyfajta fokozottabb elvárás is magával jár, és talán ez is eredményezhette nálam végül a csalódás érzését. A found footage zsánernek a lételeme, hogy elmossa a diegetikus világ és a valóság közötti határvonalat – ezt még a Blair Witch Project az előző évezred végén “könnyen” meg tudta csinálni azzal, hogy elrejtette a színészeit hónapokra a film debütálását követően, de azért 2021-ben ez már egy elcsépelt megvalósítás. Egyre kevésbé hihető, hogy amit látunk, az valóban megtörtént, mint ahogy azt a film eleji indítószövegek próbálják hangoztatni. Akadnak még azonban kreatívabb megoldások, és Torgoley legalább ebben a tekintetben a zsáner “újítóihoz” sorolható.

Néhány évvel korábban ugyanis nagy sláger volt a YouTube-on a “paranormális” szakértők körében, hogy a dark webről mindenfajta Mystery Boxokat, azaz rejtély dobozokat rendeltek, melyekből furábbnál furább tárgyak kerültek elő. A Curse of Aurore keretét is egy olyan dobozkibontás adja, amit a Mindseed TV csatorna házigazdája, Casey Nolan bonyolít le – és rövid keresgélés után látjuk is, hogy egy időben Casey is eléggé rá volt kattanva erre a trendre. A házigazda természetesen a sok, feltehetően egy gyilkossághoz köthető bizonyíték mellett talál egy USB-drive-ot, melynek tartalmát a nézővel együtt tekint meg. Ez a keret, megspékelve az alaptörténet, Aurore tragikus halálának valódiságával, legalább egy rövidebb Google-keresés erejéig fenntartja a valóságosság látszatát, ami egy fokozott félelemérzethez is asszisztálhatna, amennyiben a film több része kompetensen funkcionálna.

Emellett még kiemelném a szinte háttérszereplőként működő havas, quebeci tájat, mely igazán hátborzongató tud lenni az éjszakai felvételeken. Ha nem lenne a filmben semmilyen természetfeletti adalék, már önmagában ez a környezet is meg tudna ágyazni egy kényelmetlen atmoszférának.

Értékeltem azt is, hogy folytonos jump scare-ek helyett az apró, “nézd, mi van ott!” részletekre építkezik inkább a cselekmény. Mivel ezek a pillanatnyi feltűnések csak kamerán keresztül láthatóak, így a film bizonyos szakaszáig mi nézők sokkal nagyobb tudással rendelkezünk az éppen zajló eseményekről, mint maguk a szereplők, így helyettük is aggódhatnánk értük. És ezzel térjünk is rá a következő kérdésre.

Mi nem tetszett – SPOILEResen?
A fenti képen is látható szereplő, Kevin (Jordan Kaplan) rendkívül idegesítő mitugrász, akinek szinte minden egyes húzása után kijárna egy jó nagy pofon. A gyorsan antipátiába, majd végül teljes közömbösségbe fulladó nézői hozzáállás pedig pont a cselekmény katarzisának élét csorbítja ki. Ez a nézői attitűd sajnos lassan a társaság másik két tagjára is átterjed, ugyanis a konfliktusos helyzetekben gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy csak a rendezői akarat miatt tartanak össze, és nincs semmi lényegi összekötő kapocs közöttük. Ez igen csak problémás olyan kevés szereplőkkel operáló műfajban, mint a horror, illetve azon belül is a found footage.

A már szintén említett céltalanság emlegetése és fenntartása is jóval tovább nyúlik a kelleténél, és még inkább aláássa a barátok maradásának megmagyarázását. Illetve végül még a nem tetszett kategóriába sorolnám a found footage-hez képest is gyengébb eresztésnek mondható képi megoldásokat – nem csodálkozunk, hogy a legtöbb szellemet csak a távolból látjuk feltűnni, mert egy gyors rázoomolás után rögtön feltűnne, hogy mennyire félresikerült a smink/CGI.

Emlékezetes jelenet – SPOILEResen
A körbevezetés a tetőtérben a film elején erősre sikeredett. Ahogy a szereplők egy elzárt házrész zegzugait felfedezik, a titkos összekötő folyosóval együtt, és közben a kamerán keresztül fel-feltűnik egy a hármas által nem látott szellemkép, megágyazhatott volna egy hangulatos tetőtéri horrornak. Nem így lett.